József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1988-1989
1989. május 5., I. rendkívüli ülés
2 előbb Dr. Ivánovics György akadémikus irányította. 1974 óta az intézeten belül önálló munkacsoportot vezet. Interferon kutatással behatóbban az 1960-as évek elejétől kezdve foglalkozik. Egyéves tanulmányútja során 1965/66- ban a londoni National Institute for Medical Research virusosztályán dolgozott, ahol az interferon hatásmódját tanulmányozta. Azóta több alkalommal mint meghívott előadó az interferon kutatás különböző nemzetközi szimpóziumain és kongresszusain vett részt. Az 1970-es évektől érdeklődése főleg az interferon terápiás célra történő előálli- ' tására és tisztítására irányul. 1980-81-ben a Memorial Sloan-Kettering Cancer Center Interferon osztályán (New York) egyéves tanulmányúton vett részt az alfa típusú interferon tisztítása, értékmérése és stabilizálása témakörben. Ugyanakkor bekapcsolódott a Dr. R. B. Merrifield (kémiai Nóbel-dij: 1934) munkáiba, az 1. és 2. típusú humán leukocyta interferon szintetikus előállításának programjába. E munkának a biológiai vonatkozású részét 1931-34 között részben itthonról, részben rövidebb tanulmányutak formájában közvetlenül is irányította. Az interferon és egyéb lymphokin természetű "immun regulator" hazai kutatási programjában az EGIS Gyógyszergyár, az Országos Hematológiai és Vértranszfuziós Intézet, illetve a SZOTE Mikrobiológiai Intézete között kötött együttműködés keretében hazatérése óta részt vesz. 1986 óta saját OTKA pályázata témáján dolgozik, mely a herpesvírusok drogrezisztencia készségének vizsgálatára irányul. A Szegedi-Délalföldi Innovációs Park igazgatói teendőit mellékállásban 1987 óta végzi. E tiszte alapján részt vesz a szegedi egyetemek, főiskolák és kutatóintézetek főleg biotechnológiai jellegű alap- és alkalmazott kutatásainak a termesztésben történő realizálási programjában.