József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1987-1988
1988. március 25., III. rendes ülés
7 Dr. Gécseg Ferenc dékán: az előző kari tanácsülésen is elhangzott már egy olyan javaslat, hogy a "nagyobb testvér", azaz a Kísérleti Fizikai Tanszék segitsen a lehetőségeihez képest. Dr.Szederkényi Tibor dékánhelyettes: Valóban az a helyzet, hogy a tanszéki rendelkezésre álló keretekből, csak egy bizonyos hányad fordítható dologi kiadásokra. A kutatói pénzek pedig csak a kutatással öszefüggő célokat kell, hogy szolgálják, az másra nem költhető. A minisztérium sem tud jelenleg többet nyújtani. Dr.Gyémánt Iván adjunktus: tulajdonképpen a Karnak ezúton is szeretne köszönetét mondani az eddgi nyújtót segítségért is. Dr.Szederkényi Tibor dékánhelyettes: A Kar lojális, de az 1988-as év végkifejletét senki sem láthatja előre. Dr.Bartók Mihály tszv . egy.tanár: A Kari Tanács szükségesnek véli, ill. belátja, hogy alapvető tevékenységünk az oktatás ellátása a fontos, tehát az oktatásra szánt pénzekből nem lehet a kutatást finanszírozni. Ezenkívül megjegyzi, hogy az előző napon nem tudott résztvenni a miniszterhelyettes elvtárs által tartott értekezleten, bár információja az, hogy állítólag "lelkesités" hangzott el. Dr. Gécseg Ferenc egy.tanár,dékán: Sajnos rossz az információ, ugyanis nem hangzott el Ígéret, kb. az OTKÁ-nak megfelelő összeget adnak meg a fejlesztési alap számára is. Ez pályázatok utján nyerhető el.Az alaptevékenységhez szükséges keretek valószínű nem lesznek meg. Dr.Bartók Mihály egy.tanár: A korábbi költségvetés-pótlásnál nem volt ez alap tétel. A semmiből nem tudunk tovább lépni. Az alaptevékenység ellátása érdekében ne kelljen pályázni! A kutatási terveknél, az OTKÁ-nál sem ért egyet, szerinte csak egyik felére kellene pályázatot benyújtani, és a másik felét pedig automatikusan megkapnánk az oktatási alap részére. Dr. Gécseg Ferenc dékán: ahol nem elegendő a költségvetés az alaptevékenységhez, az adott intézményeknek kell pénzt szereznie. Dr. Grasselly Gyula egy.tanár: Az acták személyi keretének átmozgatási dologi keretre, illetve visszacsoportositása lehetséges-e? Dr.Krajkó Gyula egy.tanár: "Cserélni lehet". Fentiek után Dr. Gécseg Ferenc dékán felteszi a kérdést, hogy további hozzászólás, ill. kérdés, javaslat van-e, ha nincs, úgy kéri a Kari Tanácsülést, hogy az 1988. évi költségvetést elfogadni szíveskedjék.