József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1987-1988

1987. március 4., II. rendes ülés

Biztosítottuk a Komolyzenei Kür', a Zalai Diákok Klubja és a Vöröskeresztes alapszervezet működését is. Politikai, közéleti tevékenység: Ennek a munkának az irányítását a kollégiumi pártaktiva végezte. A KISZ KB pályázatán nyert anyagi támogatással nagy érdek­lődéssé 1 kisért po1 itikai filmklubot tartottak mindkét félévben /Fényes szelek, Az erőd, Az idő ablakai, Az ötödik pecsét, Hair, Angi Vera, Mephisto, Megáll az idő, A vörös grófnő és a Galli-poli cimii filmek vetítése/. Október 25-én gazdag programú Béke-napot tartottak. Folytattuk az általános- és egyetempolitikai kérdésekkel foglalkozó esteket, egy-cgy beszélgetésen vendégeink voltak:- Nagy Imre, a KISZ KB titkára: "Egyetem, ifjúság, KISZ 19 B 6 " ,- Székely Sándor, a Városi Pártbizottság titkára: "Válság és megújulás 1956",- Kévéi Ferenc és a biológia-földrajz pártvezetőség: "A hallgatókat érintő aktuális egyetempolitikai kérdések" témákban. Sportmunka: a hagyományos sportrendezvények mellett igye­keztünk nagyobb gondot fordítani a tömeges sportolás le­hetőségeinek biztosítására. A felszerelt bordásfalak növel­ték a kondiszoba kihasználtságát, ugyanígy az újonnan vá­sárolt sulyzókészletek is. A téli hónapokban nagy volt az érdeklődés a ping-pong iránt, amelyből kéthónapos házi bajnokságot is tartottunk. Sok hallgatónő vett részt a zenés tornán heti két alkalom­mal a kollégium társalgójában. Ősszel és tavasszal megrendeztük a hagyományos nagypályás focitalálkozót az Irinyi Kollégiummal, volt 24 órás futball, Béke-Kupa kispályás foci, női futball a Móra és a Herman között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom