József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1987-1988
1987. március 4., II. rendes ülés
sUO Tisztelt Kar! A Művelődési Közlönyben meghirdetett, a Biokémiai Tanszéken betöltendő egyetemi docensi állásra Dr Lehoczki Endréné a Biokémiai Tanszék adjunktusa nyújtott bo pályázatot. telre Előkészítő Bizottságot szervezett. A Bizottság vezetője je, tagjai: Dr Szajáni Béla a ReanaI műszaki Igazgatója és Dr Kévéi Ferenc egyetemi docens, a Mikrobiológiai Tanszék tanszékvezető helyettese. A Bizottság Dr Lehoczki Endréné pályázatát megvizsgálta és a következő rnegállapításra jutott. az egyetemi docensi állásra mindenképpen alkalmas. Ezt röviden a következőkkel indokoljuk. Dr Lehoczki Endréné Egyet emu nkön szerzett kitüntetéses biológia-kémia szakos tanár! oklevelet 1969-ben. Tanulmányai biokémiai irányú tanszéki csoport munkájába. Itt, majd a később helyezések minősége és száma is bizonyít. 1973-ban szerzett egyetemi doktori címet a tanszéki csoport keretében az addig végzett munkája alapján. A Biokémiai Közleményei túlnyomó többségében külföldi jó nevű folyóiratokban jelentek meg. Számos alkalommal tartott előadást nemzetközi volt a Lomonoszov Egyetemen. A kutatásban kapcsolatai részben hazai, részben külföldi intézményekkel vannak. Karunk Dékánja a pályázat megvizsgálására és javaslatté-Dr Szalay László egyetemi tanár, a Biológus Tanszékcsoport vezető-A pályázat a meghirdetett feltételeknek mindenben eleget tesz. Az előírt mellékletek kivétel nélkül megvannak. A pályázó befejezése után mindjárt bekapcsolódott az akkor szerveződő megalakult Biokémiai Tanszéken mintegy negyedszázados működése során az oktató-nevelő munka minden területén részt vett és mun! kaját kiváló sza kma i hozzáértéssel és hasonló pedagógiai érzékkel végezte. Igen sikeres a hallgatók diákköri munkájának a támogatásában, amelyet az Országos Diákköri Konferenciákon elért és haza! konferenciákon és egy alkalomra! fél éves tanulmányúton Egyetemünkhöz kapcsolódé egész eddigi tevékenysége