József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1987-1988

1987. március 4., II. rendes ülés

.tTr /Uó 2 nek. Három évig volt a Mat. Fis. OD-KI3Z alapszervesőt vezetőségé­nek tagja, 1980 óta pedig az MSZMP Mat.-Fiz. alapszervezete veze­tőségében dolgozik. Az elmúlt tanévben 9 hónapig dékánhelyettesként is dolgozott. Munkájáért már eddig is több elismerést kapott. Felsőoktatási Érdeméremben részesült 1979-ben. Hallgató korában elért tudományos eredményeiért megkapta a Bolyai János Matematikai Társulat Fényi Kató dijának I. és II. fokozatát, valamint később a Társulat Grünwald Gésa-diját is, amelyet ások a fiatal kutatók kaphatnak, akik jelentős eredményeket értek el. 1902-ben pedig Miniszteri Dicséretben részesült. 1984-ben elsőként kapta meg az MTA Alexits Diját. Tofcik Vilmos azon fiatal tehetségek közé tartozik, akik már igazolták is, hogy minden szempontból méltók arra, hogy fiatalon vezető beosztásba kerüljenek és lendületükkel vigyék magukkal mun­katársaikat, emeljék tovább Karunk hírét és rangját. Eredményei, szakmai körökben, világszerte ismertté tették a nevet, ezt igazol­ja számtalan meghívása, hogy már harmadik évét tölti külföldön vendegprofesszori állásban az USA-ban ill. Kanadában; továbbá tartott előadást konferenciákon ill. meghívás alapján egyetemeken a Szovjetunióban, Lengyelországban, Bulgáriában, Kuwuitban, Svédországban és NSZK-ban is. Dr. l'otik Vilmos kimagaslóan értékes tudományos tevékeny­sége, magasszinvonalu oktató-nevelő munkája, eredményes mozgalmi­­-társadalmi tevékenysége alapján teljes mértékben kielégíti az egysiemi tanártój. elvárható feltételeket. Ezek alapján javasoljuk a T. Kari Tanácsnak, hogy Dr. Totik Vilmosnak a Halmazelméleti és Matematikai Logikai Tanszékre egyetemi tanári kinevezését támogassa. ,\ Dr. Tandori Károly tanszékvezető egyetemi tanár Dr/ Leindler László tanszékvezető egyetemi tanár a javaslatot előkészítő bizottság elnöke Dr. Szendrei János főiskolai tanár

Next

/
Oldalképek
Tartalom