József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1987-1988

1987. március 4., II. rendes ülés

/(öS Dr.Nagypál István egyetemi docens munkásságát 1968 óta ismerem közelebbről. Kivételes problémaérzékenységű kutató, aki ugyan­akkor - széleskörű ismeretei révén - a problémák megoldásában is rendkívül sikeres. Különös erőssége, hogy a kisérleti és az elméleti megközelítésben egyaránt járatos. Érdeklődése ko­rábban elsősorban termodinamikai irányú volt: a komplexegyen­súlyok vizsgálatának terén számos, köztük alapvetően fontos eredményt ért el. Az elmúlt tíz évben érdeklődése reakciókine­tikai irányba fordult. Először az NMR módszer alkalmazási körét sikerült jelentős mértékben bővítenie a gyors komplex­­kicserélődési folyamatok vizsgálatában; legújabban pedig az egzotikus kinetikai jelenségek felé fordult figyelme. Az úgynevezett kémiai kontrakció jelensége, valamint az egyes reakciótipusoknál jelentkező rendkívüli keverési effektus felfedezésének úgy vélem kivételesen nagy a jelentősége, és ezek kisérleti és elméleti vizsgálata igen ígéretesnek tűnik. Nagypál István oktatói tevékenységét is az igényesség és a sokrétűség jellemzi. Külön is jelentősnek tartom "A kémiai kutatás módszertana" című,egyetemünkön kötelező speciális kollégium tartását, melynek során szerencsésen értékesítette gazdag kutatói tapasztalatait. Egyetemi tanári kinevezése szempontjából jelentősnek tartom nemzetközi tapasztalatait. 1972-ben 6 hónapot töltött Oxfordban a közelmúltban pedig másfél évet a Brandeis Egyetemen. Két cikluson keresztül volt tagja a IUPAC Egyensúlyi Adatok Bizottságának és számos nemzetközi konferencián vett részt előadóként. Úgy vélem, hogy Nagypál István minden tekintetben megfelel az egyetemi tanárok iránt támasztható követelményeknek és ki­nevezésével a JA1E professzori kara értékes taggal fog gyara­podni . egyetemi tanár

Next

/
Oldalképek
Tartalom