József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1986-1987
1987. március 13., III. rendes ülés
uu klasszikus matematikai témaköröket. Széleskörű nemzetközi érdeklődést kiváltott eredményeket ért el a konvex geometriában is. Legnagyobb jelentőségűek a funkcionálanalízisben végzett kutatásai, amelyeknek alapján e szakterület klasszikus nagy egyéniségeként tartják számon világszerte. Több mint másfélszáz dolgozat, valamint három monográfiája világszerte ismert, és elismert, számtalanszor idézett dokumentumai tudományos tevékenységének, Különösen kiemelendő Riesz Frigyessel közösen irt, 1952-ben megjelent "Lecons d’analyse fonctionnelle" c. monográfiája, amely öt nyelvre lefordítva, a funkcionálanalízis alapvető kézikönyvévé vált. Kiemelendő iskolateremtő tevékenysége, amely egy egész nemzetközi iskolát teremtett; számos szegedi, hazai és külföldi matematikus vallhatja magát Szőkefalvi-Ragy Béla professzor tanítványának, és tartozik köszönettel azokért a tanácsokért, segítségért, amelyeket indulásuk során tőle kaptak. Világszerte ismert Függvénytani szemináriuma, amelynek vezetését ma is aktivan végzi. A magyar és a szegedi matematika nemzetközi elismeréséhez és a Bolyai Intézet könyv- és folyóirattára gyarapításához nagy mértékben hozzájárult az Acta Scientiarum Mathematicarum c. folyóirat szerkesztésével kapcsolatban kifejtett sok évtizedes tevékenysége. A magyar és a szovjet akadémia közös matematikai folyóirata, az "Analysis Mathematica" egyik létrehozója és főszerkesztője. Tudományos tevékenységét számos hazai és külföldi elismerés követte, 1945-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1956-ban pedig rendes tagjává választották. 1950-ben és 1953-ban Kossuth dijban, 1978-ban pedig Állami dijban részesült. A drezdai műszaki egyetem és a turkui egyetem tiszteletbeli doktora; 1971-ben a Szovjet Tudományos Akadémia külső tagjává, 1973-ban az Ír Akadémia, 1976-ban pedig a Finn Akadémia tiszteletbeli tagjává választották. 1980-ban a Szovjet Tudományos Akadémia legmagasabb tudományos kitünetesével, Lomonoszov-aranyéremmel tüntette ki. Számos hazai és külföldi matematikai szakfolyóirat és matematikai könyvsorozat szerkesztőbizottságának tagja. Számos alkalommal képviselte a magyar matematikát nemzetközi konferenciákon; több Ízben tett eleget vendégprofesszori meghívásnak. Mint a Nemzetközi Matematikai- 2 -