József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1986-1987
1987. március 13., III. rendes ülés
(fl UuUt' Véleményes javaslat dr. Hevesi Imre egyetemi docens egyetemi tanári kinevezésére irányuló pályázatáról A kiküldött Előkészítő Bizottság as alábbi javaslatot terjeszti elő: 1) A Művelődési Közlöny XXX. évfolyamának 23.száméban pályázati hirdetmény jelent meg a Tudományegyetemünk Kísérleti Fizikai Tanszékén betöltendő egy egyetemi tanári állásra vonatkozóan. A. hirdetményre egy pályázat, dr. Hevesi Imre egyetemi docens pályázata érkezett be. A pályázat a formai követelményeknek mindenben megfelel. 2) űr. Hevesi Imre Mindszenten született 1929. október 23-án. Egyetemi tanulmányait Természettudományi Karunk fizika-matematika szakán fejezte be 1953-ban kitűnő eredménnyel. Tanulmányai közben a Kísérleti Fizikai Tanszéken demonstrátor lett. 1953-58-ig egyetemi tanársegédként, 1958-6l-ig adjunktusként dolgozott.A Budapesti Műszaki Egyetemen 1961-64-ig aspiráns volt. Eredeti munkahelyén 1964-68-ig egyetemi adjunktusként, majd 1968-tól egyetemi docensként működött, ill. működik. A szegedi Természettudományi Karon szerzett doktori címet 1961-ben, a fizikai tudományok kandidátusa 1968-ban lett, a fizikai tudomány doktora fokozatot 1986-ban szerezte meg. Disszertációin kivül 75 dolgozat és konferencia közlemény szerzője, ill. társszerzője, 10 egyetemi jegyzet, ill. tankönyv szerzőjóként és szerkesztőjeként szerepel. Tudományos dolgozataira 119 hivatkozás történt. Kandidátusi és doktori értekezéseinek címe jól jellemzi az általa leginkább vizsgált témaköröket: "Vanádium-pentoxid egykristályok optikai tulajdonságainak vizsgálata", "Vanádium-oxidok előállítása, lineáris és nemlineáris optikai jellemzőik meghat ár ozásá.:^!» 3) Az egyetemi oktatómunkának minden ágazatában tevékenykedett: vezetett különböző típusú gyakorlatokat tanárszakos, fizikus, vegyész, orvos és gyógyszerész hallgatók számára. Segéd-