József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1985-1986

1986. február 28., III. rendes ülés

Javaslat Dr. Fekete tva egyetemi docensi pályázatáról. A Művelődési Közlöny XXIX. évfolyam 24-es számában meghirde­tett és az Állattani Tanszéken betöltendő egyetemi docensi ál­láshelyre Dr. Fekete Éva nyújtotta be pályázatát. Dr. Fekete Éva 1966-ban kezdte el egyetemi tanulmányait a DATE Természettudo­mányi Karának biológus szakán ós 1971-ben nyert oklevelet jó minő­sítéssel. 1971. jul. 1-én nyert alkalmazást az SZBK Genetikai Intézetében mint ösztöndíjas gyakornok. Kutatási feladata: ro­­varszövetkulturák előállítása volt. Eredményes munkáját az 1973. évben megvédett egyetemi doktori értekezés bizonyitja. 1973-ban tudományos segédmunkatárs lett, majd 1975-ben tudományos munka­társi kinevezést nyert. Kutatási témája a rovarok morfogenezise volt, amelynek genetikai és biokémiai regulációját vizsgálta. Több, hosszabb külföldi tanulmányúton volt; 1 évig az USA-ban dolgozott, s itt angol nyelvtudása is elmélyült. 1982-ben védte meg kandidátusi értekezését. Eddig 20 tudományos közleménye je­lent meg számos, közülük nemzetközileg is jelentős szakfolyóirat­ban. 1981-ben a DATE Összehasonlító Élettani Tanszékére került, ahol a neurofiziológiai kutatásokba kapcsolódott be. Innét ke­rült 1983-ban az Állattani Tanszékre, ahol megbízást kapott az általános sejttan c. főkollégium oktatására. Korábbi kutatómun­kában szerzett magasszinvonalu szakmai felkészültségét jól hasz­­nositani tudta az oktatómunkában. Dó előadóképessége révén hamar kivívta hallgatói és kollégái elismerését. Bekapcsolódott az ál­­latszorvezettani oktatásba is, gyakorlatok vezetése és előadások tartása révén. Delenleg ellátja a biol-kém. szakos hallgatók ál­­latszervezettani elméleti oktatását is. Kutatómunkát az állat­­szervezettani kutatócsoportban végez, a bélidegrendszer elemeit tanulmányozza citokémiai és immuncitokéraiai módszerekkel. Kuta­tómunkáját nagy lendülettel és eredményesen végzi, több nemzetkö­zi kongresszuson tartott előadást legújabb eredményeiről. Az Ál­­tattani Tanszék kollektívájába gyorsan és jól beilleszkedett. Munkatársai becsülik és kedvelik nyilt, őszinte, 3egitőkész ma­gatartásáért .

Next

/
Oldalképek
Tartalom