József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1984-1985

1984. december 7., II. rendes ülés

- 6 -Külön ki kell emelnünk a Kalmár László Kibernetikai La­boratórium részéről nyújtott segítséget, amellyel több téma sikeres művelését segítették elő. Nemzetközi kapcsolatok helyzete A kutatás sikeres folytatásához elengedhetetlenül szükséges a hasonló témakörrel foglalkozó kutatóhelyek munkájának is- ■ merete. A Kar oktatói - kutatói sokrétű tudományos kapcso­latot tartanak fenn külföldi kutatóhelyekkel, amelyek révén kölcsönös látogatások, közös közlemények valósulnak meg. A Kar nemzetközi kapcsolatainak fontos részét képezi a a kiadvány csere is, ezért színvonaluk javitása állandó fel­ada tünk. / Államközi egyezmények alapján kevés tanulmányutat lehetett megvalósítani, a főhatóság által biztosított valutakeret egyetemi szinten is csak két-három személy számára nyújtott utazási lehetőséget. A megvalósult kiutazások zöme a Kar külső kutatásainak eredményeként létrehozott alap terhére valósult meg. Kivel az utazási lehe tőségek'erősen korlá­tozottak, ezért természetes reakcióként jelentkezett az érdeklődés csökkenése is. A testvéregye térni szerződések csak egyes témák esetében vezetnek élő, eredményes együttműködés kialakulására, ezért hasznos lenne a merev kiutazási keretgazdálkodás feloldása, szükség esetén az átcsoportosítása. A kiutazások jelentős részét a külföldi meghivó fél fi­nanszírozza. A külföldi kapcsolatok fenntartása érdekében elengedhetetlenül szükséges a kiutazásokra és a külföldi meghívott vendégek fogadására biztosított pénzügyi keretek jelentős mértékű növelése, mert a devizaárfolyamok válto­zása miatt a pénzügyi keretek változatlan szinten, való tar­tása egyrészről lehetetlenül nagy terheket ró a kiutazóra, másrészről a külföldiek részére biztosított ellátmányt ne­vetségesen alacsony szintre korlátozza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom