József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1984-1985
1984. december 7., II. rendes ülés
3b- 4 -változást jelentett a korábbi levelező matematikus szak felváltása a levelező kétlépcsős programozó-programtervező matematikus szakkal /4+2,5 év/. Itt külön kiemelendő az a kombinált oktatási forma, amely majd lehetővé teszi, hogy a nappali tagozaton főiskolai szintű programozó matematikusi oklevelet szerzett hallgatók, az egyetemi szintű programtervező matematikusi oklevelet, levelező tagozaton szerezzék meg, A tanári továbbképzést illetően egyrészt_saját egyetemi kezdeményezésű továbbképzést inditottunk, amelyben matematikából, fizikából Ó3 kémiából 100 órás tanfolyamainkon kb. 30 középiskolai tanárral foglalkoztunk évente, másrészt intenziven bekapcsolódtunk az MM által szervezendő országos továbbképzési rendszer kidolgozásába, Évente a szeptemberi tanévkezdés előtti napokon rendezzük meg elsőéveseink fogadására és széleskörű tájékoztatására hasznosnak bizonyult "gólyatábori" rendezvénysorozatot, A gólyatábor jó alkalom az évfolyamfelelősök és az évfolyamaik találkozására, lehetőség a KISZ vezetés számára, hogy a fiatalokat bevonják a KISZ munkába. Hallgatóink a jogok, kötelességek megismerésétől kezdve a tanszékek bemutatásán,keresztül, a város biztositotta művelődési lehetőségek ismertetéséig igen széleskörű tájékoztatást kapnak. Az oktatási és’nevelési dékánhelyettesek szoros kapcsolatot tartottak* fenn az évfolyamfelelősökkel. Félévenkénti feladatismertető és konzultációs megbeszéléseken kivül rendszeresen megküldjük számukra az olctatas, nevelés, a hallgatók életét^ érintő alapvető Írásos anyagokat; állami, párt- és KISZ határozatokat. Az uj elsőéves évfolyamfelelősök számára évente külön megbeszélést tart unió. i beszámolási időszak kezdetére készült el a Kari Komplex nevelési Program a nem tanárszakosok számára és áttekintést nyert a már évekkel korábban elkészült tanárszakos anyag is. Ez jelentős tevékenységet kivánt a Kari nevelési Bizottságtól. Ezen időszakra esett a szaktárgyakon keresztüli ideológiai nevelés helyzetének vizsgálata a Pártszervezettel közösen az előbbi Bizottság közreműködésével. Íz 1983/84. tanév elején a sokasodó felmérési és. tervezési, munka': igénye alapján a Kari Nevelési Bizottságot Kari Oktatási és Nevelési'Bizottsággá szerveztük át biztosítva benne minden tanszékcsoport képviseletét. A bizottság korábbi profilját megváltoztatva részt vett több' dokumentum és elemzés kidolgozásában. A kétoldalú véleményezési rendszer a vizsgált periódus alatt kétszer került elemzés alá. A hallgatóság gyakran körültekintő javaslatokkal járult hozzá az oktatómunka tartalmi és módszertani fejlesztéséhez, .3 uj ösztöndíjrendszer számos alapvető pozitív vonása mellett non ösztönöz igazán a valódi jó kiugró teljesítményre. A térítési dijak megváltozása, a kompenzáció mértékének a reális igénytől való elmaradása azt eredményezte, hogy a hallgató a 3 évvel