József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1984-1985

1984. december 7., II. rendes ülés

a személyekkel van problémája, de megemlíti, hogy ezeken a terülteken nem állunk rosszul, miért van szükség akkor külsők felkérésére. Közel 20 éve a Reakciókinetikai Kutató Csoport folytat kutatásokat a modern felületvizsgálati módszerek alkalmazása terén, A 70-es évek közepétől az MTA támogatásával fokozatos fejlesztéssel, modern módszerekkel, berendezésekkel /ami az országban egyedülálló/ kutató munkát végeznek, A kutatócsoport munkatársai öt évet töl­töttek ezen a területen különböző egyetemi intézetekben. Rajta kivül 4 minősített kutatója van a csoportnak, rendelkeznek annyi tapasztalattal, mint pl, Guczi professzor, aki ezen a területen nem végzett annyi kutatást, közleménye sem jelent meg, Megűegyzi, hogy megjegyzéseit azért tette, mert egyetemi állomány­ba került át és segiteni szeretné a Kar munkáját. Dr. Csákány Béla egyetemi tanár az óradij nélküli megbízások, 93* pon-fcjához' megkérdezi, hogy Thury Géza az Összehasonlító Élet­tani Tanszéknél szerepel, holott úgy tudja, hogy nyugdíjasként a Biokémiai Tanszék dolgozója, Dr, Parkas Gyula egyetemi docens megjegyzi, hogy az óradij nél­küli megbízásokban 64* sorszám alatt szerepel Olasz Ferenc neve Származastan oktatásra, A származástan szintetizáló tudományág. Ahhoz, hogy jól oktassák, megfelelő tapasztalattal kell rendel­kezni. Olasz Ferenc nem tanárszakos, pedig az előadáshoz didak­tikai ismeretek is kellenek. A származástan oktatására szerinte külső előadót kellene felkérni. Dr. Boross László egyetemi tanár válaszol Csákány professzornak. Üiury Géza "A méhészet alapjai" c. spec.kollégiumot az Összeha­­sonlitó Élettani Tanszék keretében tartja, a Biokémiai Tanszéken főállásban dolgozik nyugdijasként. Dékán örömmel veszi tudomásul, hogy a Szilárdtest- és Radiokémiái Tanszék az oktató munkába jobban be kiván kapcsolódni. A hetero­gén katalizis szakirányú képzés során a későbbiekben erre mód nyilik. Guczi professzorral, ill. Margitfalvi kandidátussal kap­csolatban megjegyzi, hogy már amiatt is célszerű volt őket okta­tási feladattal megbízni, mivel javaslatba kerültek egyetemi ta­nári, ill. docensi cim adományozásakor. Közös kutatási programot folytatnak, de ez nem azt jelenti, hogy éveken keresztül ezek a megbízások ismétlődnek. Örömmel fogadta az erre vonatkozó felaján­lást. Dr, Fejes Pál egyetemi tanár elmondja, hogy Guczi professzor 4-5 éve dolgozik ebben a témában, nincs olyan jó felszerélése, de ez nem zárja ki a megfelelő, meglévő szakértelmet. Ez a te­vékenysége 4 éves múltra tekint vissza. Ebben a 4 évben az Al­kalmazott Kémiai Tanszék rá volt utalva, mert ha ő nem tartotta volna meg ezeket a spec, kollégiumokat, más nem vállalkozott volna erre. A tanszék hálás azért, hogy számos kényelmetlenséget vállal­va, Budapestről lejárva ellátta ezt a megbizást. Dr, Sol.vmosi Frigyes egyetemi tanár nem ért egyet Fejes professzor­ral.abban, hogy más nem vállalta volna ezen előadások tartását. Ő 6 éve meghirdeti, különböző cimekkel. Most is ilyen cimmel indit spec, kollégiumot. Miért hozták létre a Szilárdtest- és Radio-

Next

/
Oldalképek
Tartalom