József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1984-1985
1985. június 21., V. rendes ülés
szekció előadások száma I. II. III. dicséret matematika 4 2 1 1-tantárgypedagógia 4 3-számitástechnika 7 1 3-2 kémia 19 6 2 4 2 biológia 25 6 8 4 2 gazd.földrajz 3 1 2 1-éghajlattan 6-2-2 geológia 3 1-2-A gazdasági földrajz szekcióban 1 hallgató poszterrel is szerepelt nemcsak előadást tartott és a posztert is dijazták • A többi intézményhez viszonyitva karunk viszonylag sok dolgozattal szerepelt. Pl. az ELTE-n szervezett szekciókban csak az ELTE előzött meg bennünket, mi adtuk a benyújtott dolgozatok 19,5 %-át. A számitástechnika szekcióban csak a Budapesti Műszaki Egyetemről tartottak több előadást, mi adtuk a dolgozatok 14 %- át, a kémia szekcióban csak a Budapesti Műszaki Egyetem és a Veszprémi Vegyipari Egyetem jelentkezett több előadással, és mi adtuk a dolgozatok 18 %-át. Hallgatóink dolgozatainak magas színvonalát mutatja többek között az is, hogy minden szekcióban lényegesen nagyobb hányadát hoztuk el a pályadijaknak, mint amennyi a dolgozatok részaránya volt. Részletesebben mutatjuk be a kémia szekcióban elért intézményi eredmények eloszlását.