József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1984-1985

1985. június 21., V. rendes ülés

in Fz évben Dr. Ferenczy Lajos tanszékvezető egyetemi tanár, valamint Karunk volt oktatói /Dr. Márta Ferenc, Dr. Beck Mihály, Dr. Rérezes Tibor/ Állami Dijat kaptak. Dr. Márta Ferenc akadémikus az MTA alelnöke, Dr. Beck I hály akadémikus pedig az MTA Elnökségének tagja lett. Rajtuk keresztül az Egyetem, illetve Karunk is elismerés­ben részesült. Szervezeti és személyi kérdések A Művelődési Minisztérium 1904. július 1-től kezdődően meg­bízta Dr. Leindler László tanszékvezető egyetemi tanár, aka­démikust a tudományos rektorhelyettesi teendők ellátásával, a Természettudományi Karon pedig Dr. Bartók Mihály tanszék­vezető egyetemi tanár dékáni és Dr. Szalay István egyetemi docens dékánhelyettesi megbizásának meghosszabbitására került sor további 3 évre. 1904. julius 1-től a Szilárdtest- és Radiokémiái Tanszék vezetésére Dr. Solymosi Frigyes egyetemi tanár, az iíssze­­hasonlitó Élettani Tanszék vezetésére Dr. Benerieczky Ist­ván egyetemi tanár, az Éghajlattani.Tanszék vezetésére 1904. december 1-től Dr. Jakucs László egyetemi tanár kapott megbízást. Dr. Tandori Károly tanszékvezető egyetemi tanár 1987. junius 30-ig a Matematikus Tanszékcsoport vezetésére kapott megbízást. Egyetemi tanári kinevezésben részesült Dr. Zsoldos Ferenc, docensi kinevezést kapott Dr. Erdélyi Lajos, Dr. Irnreh Balázs, Dr. Maróti Péter, Dr. Nánai László, Dr. Notheisz Ferenc és Dr. Szenrirei Ágnes. A Kar javaslata alapján egyetemi tanári cimet Dr. Kedves Mik­lós, egyetemi docensi cimet periig Dr. Becsei József, Dr. Kalász Huba és Dr. Szabad János kapott. Ebbqn a tanévben a következő adjunktusi előléptetésekre került sor: Avasiné Dr. Kucsera Judit, Dr. Bártha Miklós, Csákiné Dr. Tombácz Etelka, Dr. Dömötör Gyula, Dr. Laczkó Gábor, Dr. Péter Antal, Dr. Sirokmán Géza, Dr. Szabó Gábor, Szöllősiné Dr. Varga Ilona. Tudományos munkatárs lett Dr. Horváth Lajos, Dr. Krisz­tin Tibor és Dr. Sárkány János. A határozott idejű adjunktusi alkalmazások határozatlan idejű kinevezésekre módosultak, igy az adjunktusokat /81 fő/ - az oktató-nevelő és tudományos munka, közéleti tevékenység, nyelv­tudás alapján - a tanszékvezetők előterjesztésére, az illetékes pártszervezetek, a Munkahelyi Bizottság, a pártvezetőség aján­lására a Kari Tanács véglegesitésre javasolt. 1984. julius 1-től a Kar Dékáni Hivatalának vezetését Dr. Pálfy Tamás látja el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom