József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1984-1985
1985. június 21., V. rendes ülés
- 5 -Az idei jelentkezések a matematika-fizika, matematika-földrajz, biológia-kémia, matematikus, programozó matematikus, fizikus és vegyész , biológus szakokon közelítőleg a tavalyi képet mutatják. Számottevő a visszaesés a kémia-fizika szakon /ifié a vegyész és a biológia-kémia szakról próbálunk átirányítani /és igen jelentős a túljelentkezés a földrajz-történelem szakon / itt felvételi keretszám emelést szándékozunk kérni/. A levelező tagozatra másfélszer annyian jelentkeztek, mint tavaly. Az oktatással is kapcsolatos jelentős fejlemény volt a demonstrátori rendszer visszaállítása. Az 1984/05-ös tanévben összesen 19 demonstrátor működött az Algebra és Számelméleti, Analízis, Geometriai, Halmazelméleti és (lat. Logikai, Kísérleti Fizikai, Alkalmazott Kémiai, Kolloidkémiai, Szerves Kémiai, Állattani, Biofizikai, Biokémiai, Mikrobiológiai, Növénytanig Gazdasági Földrajzi, Természeti Földrajzi, Földtani és Őslénytani Tanszékeken, valamint a Kalmár László Kibernetikai Laboratóriumban. Ezek a demonstrátori megbízások lejárnak, az uj pályázat kiírására júniusban kerül sor. A demonstrátori tevékenységen túlmenően is fokozódott hallgatóink munkavállalási kedve. Az idei tanévben 48 . hallgatónk kapott munkavállalási engedélyt /ebből 39 az egyetemen belül vállalt munkát/. Az uj ösztöndíj rendelet bevezetése óta a 3. tanév telt el. E tanév elején mindössze a helybenlakó hallgatók szociális ösztöndíj megállapításának kompenzációs határát emelték 200.- Ft-tal. A nagy többséget jelentő vidéki hallgatók szociális ösztöndíja, valamint a jobb eredmény elérésére amúgy is kevéssé sarkaló tanulmányi ösztöndíj keretek nem változtak, amit pedig a korábbi év gyakorlata alapján vártunk, így a hallgatói juttatások reálértéke lényegesen csökkent. Ez a csökkenés még szembetűnőbb, hisz a szülői jövedelmek növekedésével a kompenzáció abszolút összege is csökkent. Egy évvel ezelőtti megállapítás - hogy a diák szociális juttatások a "szintentartást" biztosították - ma már nem helytálló. V « Diákszociális juttatások továhhi komoly problémája a terepgyakorlatok, nyári gyakorlatok ösztöndíjainak alacsony volta. Különösen a terepgyakorlatok szállásköltségei magasak a nyári gyakorlati ösztöndíjhoz képest. A Kar a rendkívüli segélykeretből /tártálékalaphól/ pótol ahol tud, de ez az összeg rendeltetésszerűen más összkari célokat kell hogy szolgáljon. Jelentősen csökkent a Népköztársasági Ösztöndíjat elnyert hallgatók létszáma,a korábbi 31 főről 14-re esett, miközben a tanulmányi átlageredmény, igy a kiváló hallgatók aránya is a sokéves átlag körül mozgott. Ez a létszámcsökkenés is abba az irányba (látott, hogy a legjobbak körében csökkent a kari keretből megállapítható tanulmányi ösztöndíj összege.