József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1984-1985
1985. június 21., V. rendes ülés
•Z5&- 3 -számár eszesen 4 tárgyhói lát lehetőséget évközi kollokviumra, feltéve, hogy a vizsgázó az előző két félévben jeles vagy ennek hiányában négyes fölötti átlaggal és kiemelkedő diákköri tevékenységgel rendelkezik. a Fizikus Tanszékcsoport három szak összesen 9 évfolyama számára összesen 6 tárgyból tartja lehetségesnek az évközi kollokviumot, azzal a kikötéssel, hogy évközi kollokvium az első félévben csak dec. 1-ig, a második félévben május 1-ig tehető. a Kémiai Tanszékcsoport négy szak összesen 6 évfolyama számára összesen 5 tárgyból biztosit évközi kollokviumi lehetőséget, az általános feltételek között kikötve a korábbi félévekbeni jeles tanulmányi átlageredményt és az egyes tárgyakhoz további speciális feltételeket köt. a Földtani Tanszékcsoport három szak összesen 5 évfolyamán ossz fi sen 7 tárgyból ko 11 ok váltat évközben. Általános feltételként a jó átlageredményt, a földtani szaktárgyakból a jeles eredményt és a jó diákköri munkát, s az egyes vizsgákhoz további speciális feltételeket kiván meg. Az oktatás távolabbi jövőjét illetően örömmel számolunk be arról, hogy az ELTE, JÄTE, KLTE TTK-k és a PJPTE Tanárképző Kara által közösen benyújtott "A TTK-k szakági fejlesztési tervének részletes kidolgozása" c. pályázat keretében Karunk 470e Ft támogatást kap /19G5. dec. 31-ig/, amelyet elsősorban a matematika tanár, számítástechnika tanár, matematikus egyetemi, illetve főiskolai szintű képzés kisérleti koncepciójának kidolgozására, kisebb részben pedig a szegedi felsőoktatási intézményekkel közös oktatási tevékenység kidolgozására kivánunk fordítani. Ez utóbbiak közül kiemelt a SZOTE- kooperációban tervezett klinikai vegyész, gyógyszer-vegyész és klinikai biológus képzés. A tanulmányi fegyelem terén nincs okunk elégedettségre, ebben objektiv és szubjektív tényezők egyaránt szerepelnek. A nem kötelező előadásokról a hallgatók távolmaradása fokozódik, de ez nem egyértelműen az előadások kritikáját jelenti. A vizsga fegyelem tekintetében a vizsgáknak a rendes vizsgaidőszak idejére eső letételében értünk el eredményeket. Az 19B0/01-es tanév első félévében 56 volt 'rektori utóvizsgakérelmek száma, a fokozatosan bevezetett szigorító intézkedések hatására csökkenő tendencia mutatkozott /19G1/82. I. félévben 38, 1902/83. I. félévben 22, 1983/84. I. félévben 16 volt/. A módosított Tanulmányi és Vizsgaszabályzat /miden tanulmányi csoport megkapta 1984. szeptemberében / III/22/b. pontja következtében a rektori uv-k további csökkenése várható, ti. ezentúl csak a negyedik vizsga / harmadik utóvizsga/ engedélyezése igényei közvetlen rektori intézkedést. Akik az előirt időre nem teljesitik vizsgakötelezettségeiket, félévismétléssel folytathatják egyetemi tanulmányaikat.