József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1983-1984

1984. április 6., IV. rendes ülés

IW V. éven volt az. első félévben, igy~ a 25-3o fő csak a má­sodik félévben kezdhette el iskolai gyakorlatot, arányta­* lanaságot okozva az elosztásban. így fordulhat elő, hogy az első félévben 1-2 jelöltje van valakinek, a második fél­évben 6-8 lenne, ami szabálytalan, ezért kérünk fel külső szakvezetőket. Ez a helyzet remélhetően a j.övő évtől már megváltozik, mert úgy tudom, hogy az idén már a II-III. é­­vesek is gyakoroltak külföldön. Ez mindenképpen szerencsés a II-III. éves tanárjelöltek szempontjából is, mivel egye­temi éveik elején még nagyobb szükségük van az intenziv nyelvtanulásra, de az V. évesek részére is, akiknek igy az egész év rendelkezésükre áll gyakoriéti munka elsajáti­­tására. Természetesen a szakvezető tanárnak is jobb lesz, mivel a tanárjelöltek elosztása arányos lesz a félévekben, de nem közömbös áz anyagi megtakarítás sem, ami igy a gya­korló iskolák ill. az egyetem birtokában marad. /A külső szakvezetők havi 400 Ft-ot kapnak/ Az idei tanévben 5 külső szakvezetőt foglalkoztatunk; a Radnóti, Tömörkény, Széchenyi gimnáziumokból, illetve a 'Kőrössy J. Közgazdasági Szakközépiskolából. /3 történelem, 1 angol és 1 német tanár/ A külső szakvezetők a szakfelügyelők és iskola igazgatók javaslatai alapján kerülnek kiválasztásra. Valamennyien szaktárgyuk legjobbjai, akikkel harmonikus kapcsolatot épí­tettünk ki. A gyakorló gimnázium tanári testületé jó erőkből áll és megfelel a fokozott követelményeknek, amelyeket a gyakorló­iskolai tanároktól joggal elvárhatunk. Hera csak szaktárgyuk mesterei, hanem él bennük a kezdeményezés, kísérletezés és publikálási készség is* Szinte nincs év, amikor valamilyen kísérlet ne folyna az iskolában. Számos országos kísérlet­ben vettünk részt a helyi és a Pedagógiai Tanszék által szervezettekről nem is beszélve. Természetesen elégedettek- 3 - .

Next

/
Oldalképek
Tartalom