József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1983-1984

1984. április 6., IV. rendes ülés

Örvendetes, hogy középiskolai tanárok doktorálnak mód­szertanból is (pl- földrajzból, fizikából), a velük való fog­lalkozás a módszertanos feladata is. Az egyetem által szervezett tanári továbbképzésben in tevékenyen résztvesznek a módszertanosok, előadások, gyakor­latok tartásával. A módszertanosok a FEB egyetemi előkészítő munkájába Í3 bekapcsolódtak, résztvesznek a felvételi bizottsá­gok munkájában és a bázis iskolákkal való kapcsolattartásban i's. A hiódszertanosok az oktatási feladatuk mellett szakjuk­hoz kapcsolódva tudonányos tevékenységet is végeznek, az adott tantárgy tanításának valamely kérdésével részletesen is fog­lalkoznak, az adott témában kísérleteket végeznek és az ered­ményeikről közleményekben számolnak be. Elsősorban az adott tárgy módszertani folyóiratában, és a saját Módszertani Közleményeinkben Várható, hogy néhány éven belül a biológia és földrajz.módszer­tanos kandidátusi fokozatot szerez az adott tárgy mód szer tariábó J. Az elmúlt évben egy tankönyv jelent, meg a földrajz taní­tásából - szerzője Fehér József é,s biológiából házi jegyzet ké­szült "Fogalomgyűjtemény és összehasonlító táblázatok . biológiai oktatásban" eimrael, Németh Endre adjunktus és Szécsi Szilveszter munkája, valamint ugyancsak biológiából a biológia tanítás;. - egységes jegyzet készül. Hasonló elképzelés van matematikából is. A fizika és kémiu uj tanterve még nem ért olyan nyugvó pontra, hogy a tárgy tanítása jegyzet készüljön. (Azt sem tudjuk mindig, hogy mit tanítsunk, aztán lehet a hogyanról beszólni.) A módszertanosok közel éti tevékenysége is jelentő;;, a ri.’EüZ, vagy a TIT (Földrajzi Társaság, Bolyai Társulat;, Eötvös L. Fizikai Társulat) megfelelő szakosztályában, vagy oktatási bizottságában dolgoznak. A földrajz és a matematika módszertanos MM országos bizottságainak is tagja. A kari oktatási és nevelési bizottság­ban és a pártszervezetek vezetőségeiben is jelentős munkát végez­nek a módszertanosok. Kapcsolatainkról A TTK Szakmódszertani Csoport a rektori vezetés segítségével kapcsolatot épitett ki a KLTE TTK Szakmódszertani Csoportjával, • í / - ' amely kölcsönös látogatással kezdődött, majd szakonként munka-

Next

/
Oldalképek
Tartalom