József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1983-1984

1984. március 2., III. rendes ülés

JÄTE TTK Földtani Tanszékcsoport Dr# Bartók Mihály egyetemi tanár, a TTK dékánja Szeged 3J\ VL ti} Dékán Elvtárs! A Földtani Tanszékcsoport érdekelt a földrajz-föld­tani specializációjú és a matematika-földtani specializá­­ciójú hallgatók oktatásában,, így a körülmények és a lehe­tőségek megváltozása kapcsán indítványozzuk az 1982. szep­tembertől életbe lépett tantervűk szerinti IV. év végén lévő 2 hetes szakdolgozat-előkészítő terepgyakorlatuk i­­dőtartamának megváltoztatását. Időközben ui. a budapesti és a miskolci egyetem geo­lógus és geológus-mérnök hallgatóinak a szakma alapját adó térképezési gyakorlatát egységesen a MÁFI irányításával és szervezésében sümegi kutatási-oktatási bázisán összevonva megoldották. Tekintettel arra, hogy több évtizedre vissza­menőleg a JATE-n végzett földtani specializációjú hallga­tók is mind geológusként helyezkednek el, helyesnek lát­juk, ha ők is megkapják ezeket az alapokat. Kérjük tehát, hogy az időtartam 2 hétről 4 hétre való emeléséhez hozzá­járulni, s a gyakorlat anyagi részéhez a pénzügyi feltéte­leket biztosítani szíveskedjék. A jelenlegi három IV. éves hallgató ez évi sikeres gyakorlatának a lebonyolításához már megtettük a MÁFI felé a kezdeti lépéseket. Szeged, 1984. február 27. dr. Grasselly G^ulár tanszékvezető egy. tanár, a Földtani Tanszékcsoport elnöke

Next

/
Oldalképek
Tartalom