József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1982-1983
1982. október 8., I. rendes ülés
w 3.1. A 6. § /2/ pontban foglaltakkal kapcsolatban felvetődik a kérdés, szükségegf-e, illetve helyes-e a rektor, valamint a rektorhe lyet tesek 3 évre szóló megbízatásának több.szőri, egymásután! weghösszabbi tását a szabályzatban rögzíteni. New volna-e helyesebb mind az egyén, mind az egyetem érdekében inkább úgy fogalmazni, hogy a rektor, a rektorhelyettesek, dékánok és aekánhelye11esők megbízatása 3 évre folyamatosan legfeljebb egy alkalommal újítható meg. Ha valaki teljes odaadással felel meg fenti funkcióinak, annak főhivatására , oktató-nevelő és tudományos munkára vajmi kevés ideje marad, így ha jól végezte a dolgát az egyezem érdekében, kár büntetni a szakmai tevékenységtől való elvonásával, ha meg rossszul’végezte, nincsen szükség további megerősítés ere. Továbbá, ha egy-egy funkció állandósul, azt a hamis látszatot keltheti, hogy a Karon, vagy az egyetemen nincsen más, az adott funkció •betöltésére, alkalina.s szeméLy, ami ugyancsak nem lehet igaz, 3.2. K 11. f? /198/ pontban szerepel , hogy az Egyetemi Tanácsba, n szavazati joggal vesz részt a karonként választott 3 - 3 okthto. Kérdés, hogy nem volna-e méllányosabb a karonkénti •létrám •megállapításánál a Kar létszámát is figyelembe venni, s a nagyobb Karnak nagyobb Létszámú képviseletet biztosítani. 3.3. A 29. ?> /I/ bekezdés felsorolja, hogy különböző jogcímek alapján kik lehetnek még a Kari Tanács tagjai, de .ezek között nem szerepelnek, a nem tanszékvezető professzorok. Úgy tűnik, hogy a Kar életében évek-évtizedek óta résztvevő profészszerűk talán inkább jogosultak a kari tanács tagságára, mint sok.szói- inkább csak a. formaságok betartására meghívott külső .szakemberek, akik miamija, még sem olyan mértékben szerves része a kar életének, mint a nem tanszékvezető professzoroké. Ehhez csatlakozik a Természettudományi Karra vonatkozó részletezéssel / 35. old« / kapcsolatos észrevétel. Hiba lenne - még bizonyos integráció végrehajtása esetében is - a tanszék^rwíKBai