József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1982-1983

1983. március 4., III. rendes ülés

tartózkodás mellett többségében egyetért. 4, napirendi pont; Ecetem! tanári, docensi, adjunktusi, tanár­segédi, tudományos főmunkatársi és tudományos munkatársi pályá­zatok elbírálása Dékán elmondja, hogy a Művelődési Közlöny XXVII, évfolyam 1, számában az Elméleti Fizikai Tanszékre meghirdetett egyetemi tanári álláshelyre két pályázat érkezett be, A pályázók Dr, Kapuy Ede és Dr. Bán Miklós, A pályázatok véleményezésére létrehozott bizottság elnöke Dr, Ketskeméty István tanszékvezető egyetemi tanár. Dékán elmondja, hogy a Kari Tanács véleményezési jogkört gya­korol ezen személyi kérdésben. Miután két pályázat érkezett be egy álláshelyre, igy az alkalmasság mellett a sorrendiségben is véleményt kell nyilvánítania a Kari Tanácsnak, A titkos szavazás tehát két részletben történik. Először alkalmassági szavazásra kerül sor a szokásos módon "igen", "nem” és "tartózkodom” szava­zócédulák felhasználásával, majd a sorrendiségre vonatkozóan nyilvánít a Kari Tanács véleményt titkos szavazással. Dékán felkéri Dr, Ketskeméty István tanszékvezető egyetemi tanárt, a Véleményező Bizottság elnökét, hogy Dr. Kapuy Ede és Dr. Bán Miklós pályázatával kapcsolatos véleményes javaslatot ismertetni szíveskedjék, Dr, Ketskeméty István egyetemi tanár előterjeszti a bizottság véleményes javaslatát /ld.: 3» sz. melléklet/. Dr, Szőkefalvi-Kagy Béla egyetemi tanár megkérdezi, hogy amennyi­ben Dr, Kapuy Ede pályázata elfogadásra kerül, Szegedre fog-e költözni. Dékán elmondja, hogy nevezett 2 éven belül szeretné lakáskérdését Szegeden megoldani. Dékán felolvassa Dr. Gilde Ferenc tanszékvezető egyetemi docens levelét, melyszerint Dr. Kapuy Ede kinevezését az Elméleti Fi­zikai Tanszékre melegen támogatja. Meggyőződése, hogy vele nem­csak a tanszék, hanem a Kar is gazdagodni fog. Több hozzászólás nem lévén Dékán elrendeli a titkos szavazást, amely az alkalmasság megállapitására szolgál. 4. sz. Határozat A Kari Tanács Dr. Kapuy Ede egyetemi tanári pályázatát alkal­masnak tartja az Elméleti Fizikai Tanszéken meghirdetett álláshelyre titkos szavazással 35 igen, 2 nem, 2 tartózkodom szavazattal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom