József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1981-1982

1982. június 25., V. rendes ülés

Dékán felkéri Dr. Grasselly Gyula egyetemi tanárt, mint a Biofizikai Tanszék felülvizsgálatára létrehozott Felülvizsgáló Bizottság elnökét; hogy amennyiben az előzetesen iráshan kiküldött anyaghoz /lásd: J.sz. melléklet/ kiegészíteni valója van, úgy azt megtenni szíveskedjék. Dr. GrasseIly Gyula egyetemi tanár köszönetét mond a bizottság tagjainak és a tanszék munkatársainak segitőkészségükért. Az ő dékánsága alatt indult meg a Biofizikai Tanszék mint önálló egység. Örömmel állapítja mep, hogy a tanszékvezető és munka­társainak munkája eredményeként jelentős fejlődést ért el. Dékán felkéri Dr. Gulyás Sándor dékánhelyettest, hogy Dr. Szalay László tanszékvezető egyetemi tanár távolléte miatt, olvassa fel nevezett'reflexióit a tanszéki felülvizsgálattal kapcsolatban /lásd: 4. sz. melléklet/'. Dr. Ketskeméty István egyetemi tanár az Orvosegyetemmel való kapcsolatra tér ki. Elmondja, hogy a Kísérleti Fizikai Tanszéken maradt a gyógyszerészhallgatók oktatása, a Biofizikai Tanszék pedig az orvostanhallgatók oktatását látja el. Fontosnak tartja, hogy az állami felső hatóságainkkal tudatosítsuk, hogy a karon^ oktatott hallgatók száma jóval nagyobb, mint a TTK hallgatói lét­száma. 'Ennek anyagi vonatkozását csak felső szinten lehetne meg­oldani, miután a Kar erre önállóan nem képes. Dr. Szőkefalvi-Nagy Béla egyetemi tanár felteszi a kérdést, hogy a jelentéstől nem derül ki egyértelműen, hogy az MTA Bioló­giai Központtal tart-e kapcsolatot a Biofizikai Tanszék. Dr. GrasseIly Gyula egyetemi tanár nem tudja, de véleménye szerint igen. Dr. Várkonyi Zoltán egyetemi docens elmondja, hogy 2 évvel ezelőtt volt egy szerződésük az SZBK Biofizikai Intézetével, amelynek lejárta után, ez nem került megújításra. Azonban'úgy az oktató, mint a kutató munka vonatkozásában együttműködnek. Ezen belül az SZBK biológus szakdolgozók irányítását is végzik, amely esetben a Biofizikai Tanszék látja el a felügyeletet. Dékán megköszöni a bizottság sokrétű, minden lényeges problémára kiterjedő, lelkiismeretes munkáját. Felteszi a kérdést, hogy Dr. Szalay László tanszékvezető egyetemi tanár kiegészítésével elfogadja-e a Kar a bizottság jelentését. Nyílt szavazást kér. 5. napirendi pont: A Biofizikai Tanszék felülvizsgálata A Kari Tanács a Biofizikai Tanszék felülvizsgálatáról készített jelentést nyílt szavazással egyhangúlag el­fogadja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom