József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1981-1982

1982. április 30., IV. rendes ülés

4. napirendi pont: Tájékoztatás a szekszervez•ti bizalmiak ,j ogos ült sásairól cimü anyag megvitatása Dékán felkéri Dr. Király Dezső egyetemi adjunktust, szakszer­vezeti titkárt, hogy amennyiben az előzetesen Írásban kiküldött anyaghoz /lásd: sz. melléklet/ hozzáfűzni valója van, úgy azt megtenni szíveskedjek. Dr. Király Dezső egyetemi adjunktus elmondja, hogy a Kari Tanács ele figyelem felhívás céljából került az anyag. Dr. Szalay László egyetemi tanár nem érti, miért kellett együttmüködesi szerződést kötni a szakszervezettel, amikor erre érvényes jogszabály van. Dr. Ketskeméty István egyetemi tanár véleménye szerint, ha pl. a dolgozónak 1-2 nap rendkívüli szabadságra van szüksége sürgős esetben és a szakszervezet nem található, úgy a tan­székvezetőnek nincs joga a szabadság engedélyezéséhez. Dr. Szalay László egyetemi tanár felteszi a kérdést, hogy miért Kari Tanács elé került megtárgyalásra ez az anyag, miért nem szakszervezeti gyűlésen. Dr. Szántó Ferenc egyetemi tanári a szabadidő általány fogal­mát kérdezi meg. Dr. fferenczy Lajos egyetemi tanár megkérdezi, hogy melyik fó­­rum alkalmas miniszteri rendelet felülbírálásának, ugyanis egy laboráns besorolásánál ennek fennállását véli felfedezni. Dékán az előzetes hozzászólásokra utalással elmondja, hogy célszerű volt a Kari Tanácsot tájékoztatni a bizalmik jogairól annak ellenére, hogy az Egyetemi Értesítőben megjelent az együtt­működés teljes szövege, ui. az együttműködés mechanizmusa még nem alakult ki. 55. Dr. Király Dezső egyetemi adjunktus elmondja, hogy a szakszer­­vezet jogait a Munka Törvénykönyvbe foglalták. Helyi szabályo­zás azonban szükséges munka, miután a végrehajtás munkahelyen­kénti. A munkahelyi demokrácia fontosságara hivja fel a figyel­met. A megállapodás szövegét egyetemünk rektora és a Szakszer­vezeti Bizottság elnöke irta alá, igy annak megtartása a tan­székvezetőket is köti. Az egyetértési jog azt jelenti, hogy addig nem lehet végrehajtani egy intézkedést, mig a szakszer­vezeti bizalmi, illetve szakszervezeti vezetés egyetértését nem gyakorolta. A véleményezési jog esetén az eltérő véleményt indokolni kell, de attól még realizálódhat. A dolgozók érde­keit a bizalmi képviseli, vita esetén felsőbb fórumok döntenek a vitatott kérdésben. Szabadság esetében össze kell hangolni az érdekeket. Természetesen 1-2 nap esetében nem. A szakszer­vezeti fórumok minden esetben a dolgozók véleményét kell hogy képviseljék, a csoport érdekek figyelembevételével. A szabad­­idoáltalány a portások és a gépkocsivezetők «setébenmerül fel, nem általános fogalom. A besorolásoknál az eltérő szintű szak­munkás végzettségűeket nem lehet egyenrangúaknak tekinteni, azok kozott differenciálásra van szükség, amellyel kapcsolatban

Next

/
Oldalképek
Tartalom