József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1981-1982
1982. március 5., III. rendes ülés
fl U-ir.vt uÜUÍMU Ato Tisztelt Kari Tanács! A Kar belső pályázatában meghirdetett a Növényélettani Tanszéken betöltendő adjunktusi álláshelyekre Lázárné Tóth Ildikó és Dr. Görgényi Miklósné pályázata érkezett be. Az állások betöltésére vonatkozó véleményes javaslatomat az alábbiakban terjesztem elő. Az egyik álláshely betöltéséhez Lázárné Dr. Tóth Ildikó tanársegéd pályázatának elfogadását javasolom a következő indokok alapján. 1951-ben született Szegeden. Középiskoláit Kiskunfélegyházán, egyetemi tanulmányait a JATE biológus szakán végezte. Biológus diplomájának megszerzése óta tanszékünk munkatársa 1974-76 között ösztöndíjas gyakornok, 1976 óta tanársegéd. Tanszéki munkáját kezdettől fogva a lendületesség, a feladatok vállalása, céltudatosság jellemzi. Ennek eredményeként már gyakornoksága végén, 1976-ban benyújtotta "summa cum laude” minősített doktori értekezését. Az oktató munkába gyakorlatok vezetésével kezdettől fogva bekapcsolódott, amire határozottsága, gyorsan reagáló gondolkodása alkalmassá tette. Résztvett a gyakorlati munkafüzet összeállításában is. Szakdolgozatot készitő hallgatók szakmai irányítását is vállalta. Rövid ideig oktatott a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán is. Mint műszer- majd munkavédelmi felelős tanszéki adminisztratív feladatokat is ellátott. Az 1975-76 tanévtől — két megszakítással a FEB- tanfolyam munkatársa is volt. Jó szervezőkészsége ebben a munkában is bebizonyosodott.