József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1980-1981

1981. január 30., II. rendes ülés

értékű fajlagos felület meghatározási módszert sikerült kifejlesztenie. Kutatásaiért két Ízben nyerte el a Kossuth dijat. A Ma­gyar Tudományos Akadémia 1946-ban levelező, 1954-ben pedig rendes tagjává választotta. Schay Géza dolgozatai kivételes tisztaságú logikával, rendkívüli mélységű tárgyismerettel és kritikai érzékkel Íródtak. Oktatói tevékenysége ugyanezeket az ismérveket hor­dozta. Előadásaira gondosan készült, vázlatait állandóan csiszolgatta. Előadásainak anyaga, Erdey-Gruz Tiborral kö­zösen megirt 3 kötetes "Fizikai kémia" c. tankönyvében szá­mos kiadást ért meg és több fiatal vegyészgenerációnak ad­ta meg az első bevezetést a fizikai kémia bonyolult vilá­gába. A tudományos közéletben az 50-es évektől kezdődően rendkívül fontos szerepet játszott és játszik ma is. A Ma­gyar Kémikusok Egyesületének hosszú idő óta elnöke volt, 1972-től tiszteletbeli elnöke. Elnöke a MTA Radiokémiái Bizottságának, tagja a Reakciókinetikai és Katalízis Mun­kabizottságnak. Számos nemzetközi bizottságnak és folyó­irat szerkesztő bizottságának is tagja. Ha egészségi okok nem gátolták, a bizottsági üléseken szinte mindig aktivan részt vett és ha a vita valahol megrekedt, mindig volt va­lamilyen szellemes észrevétele, amely a vitatott kérdést más megvilágításba helyezve megmutatta a kivezető utat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom