József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1980-1981
1981. június 26., IV. rendes ülés
io.*, out (JiikM' Tisztelt Kor! üzv* Dr* Gól Lászléné született Dr* üray LIdria levélben kereste nog a Kar vezetőjét éo kérte, hogy a Kar nevében tegyen pártold előtérjosztást az Egyetemi Tanácsnak aranydiplotna odaítélése tárgyában* A Kémiai Szakbizottság egyhangú állásfoglalással támogatja özv* Dr* Gál Láazlóné kérését az alábbi Indokok alapján. üzv, Gál Lássléné 1930-ban szerzett bölcsész vegyész doktori diplomát az akkori Ferenc Józzof Tudományegyetemen* E ben az időben, két éven át díjtalan gyakornokként dolgozott a kémia tanszéken* Azt követően Budapestre tért vissza szüleihez, do az akkori nehéz gazdasági körülmények között szakmájában 1936-ig elhelyezkedni nem tudott. 1930-44 között a Franklin Kön vkiadó Vállalatnál dolgozott, mint külső lektor* 1945 és 50 között botog férjét ápolta, ezért állást v llalni nem tudott* 1950-ben az élelmezésügyi Minisztérium Tej termékek Ellenőrző állomásán helyezkedett el vegyészként és ott dolgozott n ugdijázásáig* Hint tudományos munkatárs kezdettől fogva részt vett a * Sován tej italok készítése c* téma kidolgozásában, s más, a tejtermékek minősítésével összefüggő föladatok megoldásában* Munkásságát vállalata is na, yon értékelte, sokszor kapott különféle jutalmakat. Vállalata melegen tá ogatja űr. Gál Lászléné kérését éo javasolja részére az aranydiploma odaítélését* A fentiek alapján tisztel ttel kérem a Kart, pártolólag terjesazo fel Dr. Gál Láazlóné kérését az Egyetemi Tanrícchoz, hogy iBTOzett az aranydiplomát megkaphassa* 'onazé-kvezető egyetemi tanár a Komiul Szakcsoport vezetője