József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1980-1981

1981. június 26., IV. rendes ülés

3 I Dr. Fejes Pál: Kémiai sztatika /l fejezet/ Dr. Sipos György: Szerves vegyszer- és anyagismeret. A laboratóriumi gyakorlatok tematikájának korszerűsí­tése részben megtörtént, részben továbbra is napirenden van. Tekintettel arra, hogy félüzemi berendezések felállí­tására még perspektivikusan sem látszik lehetőség, a koráb­bi technológiai rutinelomzósek helyett elsősorban a labo­ratóriumi méretben végrehajtható vegyipari műveletek vizs­gálatára állították át a gyakorlatok tematikáját. Ez a szükséges, de költséges korszerüsités és fejlesztés csak fokozatosan valósítható meg, évenként kb. két uj mérési fel­adat beállítására nyílik lehetőség. E gyakorlatokhoz az út­mutatók összeállítása is megtörtént, amely során a hallga­tói véleményeket és javaslatokat is figyelembe vették. Komoly előrehaladást jelent a laboratóriumi gyakorla­tok fejlesztésében a tanszékre telepitett számítógépi ter­minál, ami már lehetővé teszi, hogy az egyes mérési eredmé­nyeket a hallgatók közvetlenül dolgozhassák fel az RáO-es számítógéppel. - Szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy a tanszékvezető és munkatársai korántsem elégedettek az eddi­gi előrehaladással, mert megítélésük szerint a gyakorlati oktatás színvonala minden erőfeszítésük ellenére is még el­marad a napjainkban megkövetelhető színvonaltól. Megoldásra váró problémaként említendő meg a vegyész hallgatók termelési gyakorlatainak, üzemlátogatásainak a szervezéso és ellenőrzése. E kérdésben lényeges olőreló­i pést jolent az a tény, hogy nemrégiben a Kar, a Tanszék és a Kémiai Szakbizottság javaslatára több nagy és korszerű vegyipari űzőimnél kötött szocialista szerződést. A szerző­dés az üzem és egyetem kapcsolatának kiszélesitésóre és azon belül a termelési gyakorlatok jobb lebonyolitására i­­rányul. A Tanszék oktatási terheléséről az 1. táblázat adatai tájékoztatnak. Az átlagos heti óraterhelés 11 óra az aspi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom