József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1980-1981

1981. június 26., IV. rendes ülés

m- ii -elért eredmények értékelésébe. A Karon koxikrét helyi vita lefolytatására három esetben került sor. A Művelődési Minisztérium által az 1981-1982. évekre meg­hirdetett kutatási témapályázatra a Karról 38 pályamunka ment el. Az intézményi javaslat kialakításához a rektórhe­­lyettes elvtárs kért kari állásfoglalást, amelyet a Kar vezetése a szakbizottságok és a kari Tudományos Bizottság közreműködésével készítette el. A beszámolási évben elkészült az egyetemi nagymüszertájé­koztató, amely a Karon meglévő és 1980. novemberéig beér­kezett nagymüszerekről ad rövid tájékoztatást. A Kar az 1980-as évben 12 nagyműszerrel gyárapódott,mintegy 9 millió forint értékben. Ebben a tanévben a nagymüszerek folyamatos üzemeltetésének biztosítására, tartozékainak pótlá­sára, valamint a műszerpark felújítására a Művelődési Minisz­térium 1981.cn,eptcmberéb'Mi750 ePt dologi pótelőirányzatot, 1981-ben pedig felújításra 1 millió forintot, alkatrész és szervizigények kielégítésére 750 ePt-ot biztosított. Az 1981. évi műszerigények bejelentésére vonatkozó miniszté­riumi felkérés alapján a szakbizottságok felújították az élő-műszerlistákat, ill. újakat állítottak össze. A szakbi­zottság .ill. a Kar vezetése által rangsorolt igényeket és a korábbi éveknek megfelelő keretösszeget figyelembe véve, az Egyetemi Müszerbizottság elkészítette javaslatát az egyetem vezetése számára, a minisztériumi felterjesztéshez. E tanévben különben folyóiratok beszerzésére is kapott a Kar póthitelt, 130 Ft-ot, amelyet a Kar tanszékei között ugyancsak felosz tottunk. Az emlitett póthitelekkel a Kar költségvetése elérte az 1979~évi szintet /ami az elmúlt évek során a legmagasabb volt/, annak ellenére, hogy a KK Központi Fejlesztési Keret­ből ez évben a Kar nem részesült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom