József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1980-1981
1981. május 8., II. rendkívüli ülés
formálását. Ezért fokozott a jelentősége, kit választanak, kit kérnek a tanszékek vezetői a nyári gyakorlatok üzemi irányitására. Negativ példaként kell emliteni az olyan esetet, mikor a gyakorlatvezető az érvényben lévő szerződés ellenére külföldi útját vagy nyaralását részesiti előnyben, Ilyenkor hallgatóink a "pótvezető" megoldásra hagyatkoznak. Annak ellenére, hogy az üzemi gyakorlatvezető borravaló értékű anyagi ellenszolgáltatást és csaknem semmi erkölcsi elismerést kap, a vezetők és kutatók zöme lelkiismeretesen foglalkozik hallgatóinkkal. Ezért eredményes az üzemi gyakorlat. Esetenként nemcsak szakmai és személyes barátság alakul ki közöttük, de életre szóló szakmai elhatározás születik a hallgatóban. Ehhez jelentős mértékben az is hozzájárul, hogy az üzemek és a kutatóhelyek felszereltsége, műszerezettsége számottevően korszerűbb és gazdagabb egyetemünknél, Kisebb látókörű hallgatónk ilyenkor hajlamos a látottak csodálkozó túlértékelésére és az egyetemünk által nyújtottak 1 becsülésére. Ez ellen fel kell vértezni fiataljainkat. Az érem másik oldala bemutatásáért el kell mondani, hogy vannak gyakorlatvezetők - főleg üzemekben, akik "púpnak a hátukon" érzik a rájuk bizott hallgatót. Itt fenyeget az a veszély, hogy laboráns szintű munkával foglalkoztatják a hall gatót. Ez a "mimelő" értékű-jellegü veszély fennáll a hallgató részéről is! Mégis az esetek túlnyomó többségében a hallgatók elméleti fel készültségére ,és nyelvtudására támaszkodva igyekeznek őt bevezetni a gyári vagy a kutatóhelyi munka értelmiségi feladataiba. Több szakember évek óta eredményesen és lelkesedéssel végzi ezt a munkát. Ugyanakkor elkedvetlenitően hat a szervezést és ellenőrzést végző egyetemi oktatóra /instruktorra/ az olyan eset mint pl. a matematikus vezetőé mertl974-ben