József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1979-1980
1980. március 7., III. rendes ülés
A működési és az alap TKFA dologi kereteken a csökkenés azért következett de, mert az Egyetemnek jelentős összegeket kellett befizetni az Oktatási Minisztériumhoz; a KK központi fejlesztési alapnál pedig a problémát az okozta, hogy az elmúlt évben az Egyetemnek a KK fejlesztési alap terhére ugyancsak be kellett fizetni a vállalási összeg 10 %-at, az augusztus 1. után történt elszámolások esetén, igy az Egyetem ez évben jóval kevesebb KK fejlesztési alappal rendelkezik,mint az elmúlt évben',' Mivel a Kar dologi kerete csökkent, igy a felosztási tervezet is az egyes rovatokon a tavalyinai kisebb összegeket irányoz elő. így például a felosztási tervben renűkivüli keretek nem szerepelnek. Az egyes tanszékek keretei általában arányosan, 13 %-kal kisebbek; mégpedig a működési keretek 5 %-kal, a TKFA keretek pedig 8 %-kal. békán hangsúlyozza, hogy ezek a levonások csak erre az évre vonatkoznak, az ez évi felosztás nem képezi a jövő évi felosztás alapját. Kiemeli, hogy e levonások mellett a tanszékek a múlt évi maradványaikat változatlanul visszakapjak, ugyanakkor a múlt évi esetleges túllépések az ez évi kereteket terhelik. Mivel rendkívüli keretek nincsenek, igy a Kar nem tud támogatást nyújtani az ujszegeai üvegtechnikai műhely számára. Javasolja, hogy - amennyiben célszerűnek látják - a biológiai tanszékek járuljanak hozzá az ujszegedi üvegtechnikai münely felszerelésének növelesénez, es ott a szolgáltatásokért vezessenek be réritési rendszert. Hasonlót ajánl a Biológiai Izotóp Laboratórium esetében is. Dékán javasolja, hogy az egyes egységek először a TKFA kereteiket meritsék ki, mivel a TKEA maradványok az Oktatási Minisztériumhoz kerülnek vissza, és azokat az Egyetemnek vissza kell kérni. Dékán felhívja a figyelmet, hogy ebben az évben különösen körültekintő módon kell gazdálkodni a 02/5» 02/8 és a 05/1 rovatokon lévő összegekkel /kiküldetés, egyéb személyi kiadások, ill. 5.000.- Ft-nál nagyobb értékű szakmai felszerelések/. Ezek a keretek a múlt évihez képest jelentősen csökkentek, és Kari viszonylatban ezeket túllépni nem lehet. /Kari viszonylatban a 02/5 rovaton 187 e., a 02/8 rovaton 215,7 e., a 05/1 rovaton 175 e.Ft