József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1979-1980

1979. október 26., I. rendes ülés

T 1)1 O O Dr. Tandori Károly egyetemi tanár, dékán Elvtárának H. Dékán Elvtárs! Hivatkozással a 2241/63-1/1979« sz. átiratára közlöm, hogy a Földtudományi Szakcsoport megvizsgálta Bertók Ká­roly diplomahonositási kérelmét, s azzal kapcsolatban a­­lábbiakat állapította meg. Bertók Károly / született Aradon 1942. július 14 / az 1962/63 - 1966/67 tanévek között a bukaresti egyetemen folytatott egyetemi tanulmányokat földrajz tanári szakon, s azok befejeztével 1967 november 1—én a földrajztudomány gazdasági földrajz szakán egyetemi oklevelet szerzett. Ké­relmében előadja, hogy 1979 július 7-én véglegesen Magyar­­országra telepedett, s oklevelét ezért földrajz szakos kö­zépiskolai tanári oklevélként kivánja honosítani. Leckekönyvének és oklevelének hiteles magyar fordításá­ból megállapítható, hogy kérelmező egyetemi^tanulmányai so­rán lényegében ugyanazokat a tárgyakat hallgatta és vizsgá­zott belőlük, amelyek hazai tudományegyetemeinken a föld­rajz tanári szak anyagát képezik. Szakképzési irányának megfelelően gazdasági földrajzból több speciális tárgyat tanult, de a földrajz tanításához szükséges tantárgyak is kellő mértékben szerepeltek tananyagában. Mindezek alapján - figyelembe véve kérelmező jó tanul­mányi eredményeit is / oklevelének érdemjegye 8,25 a maxi­mális lo-el szemben / - a Földtudományi Szakcsoport támo­gatja Bertók Károly diplomahonositási kérelmét. Szeged, 1979. október 4. Melléklet: 5 db / Dr. Péczely György / egyetemi tanár a Földtudományi Szakcsoport vezetője

Next

/
Oldalképek
Tartalom