József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1979-1980
1980. június 27., IV. rendes ülés
2 A tanszék oktatói létszáma k fő, + 1 gyakornok. A segédszemélyzet további fő. Az óraterhelés, beleszámítva a kötelező nyári gyakorlat vezetését és a szakdolgozókat, nem túl magas. Az oktatás legfontosabb kelléke a jó tankönyv vagy jegyzet. Póczely professzor 197Á-ben, kinevezése utáni évben, adta ki első jegyzetét, ami két átdolgo - zott kiadást ért meg. 1979-ben pedig megjelent "Éghajlattan" c. tankönyve, melyet a másik két egyetem is oktat./ Az előző tankönyv 1952-ben jelent meg/."A Föld és hazánk éghajlata" o. kézikönyv kézirata a tervek szeí rint ez évben elkészül. Ez szintén segíteni fogja az oktatást. "Térkép és vetülettan" címmel Juhász János docens adott ki jegyzetet á korábbi években, melynek uj, átdolgozott kézirata szintén elkészült. Makra László tanársegéd "Meteorológiai müszertan" c. jegyzete 1979- ben jelent meg s most kerül nyomdába ugyanezen szerző "Éghajlattani gyakorlatok" - Példatár - cimü jegyzete. Kiss Árpád adjunktus "Csillagászati földrajz" oinitnel ir jegyzetet, mely azonban tetemes késést szenved. Póczely professzor és munkatársai e téren f példamutató munkát végeztek, ami megfelel a tanszék - vezető azon irányelvének, hogy a tanszék központi feladata az oktató-nevelőmunka optimális ellátása. Helyes lenne, ha a Kar állami és pártvezetése ezt a munkát a rendelkezésére álló lehetőségek között kellően meg -becsülné.