József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1979-1980
1980. június 27., IV. rendes ülés
u ^r. Boross László tanszékvezető egyetemi tanár megkérdezi, hogy milyen szakirányú vegyész képzés kerül bevezetésre, miután ő a klinikus kémikus szakirányú képzést szükségesnek tartaná, mert Magyarországon ezzel egyetlen egyetem sem foglalkozik. Megkérdezi továbbá, hogy a jövő évi egyéni tudományos pályázatokra van e már valami intézkedés. Dékán válaszában elmondja, hogy az 5» napirendi pontban lesz szó a tantárgyakról és programokról. Dr, Kra.jkó Gyula tanszékvezető egyetemi tanár, rektorhelyettes tájékoztatásul elmondja, hogy Páris György főosztályvezetőhelyettessel történt előzetes megbeszélések szerint valószinüleg szeptemberben kerül sor a jövő évi pályázatokról való tárgyalásokra. Dr. Bartók Mihály tanszékvezető egyetemi tanár a beszámoló 11* oldalán lévő megjegyzéshez kapcsolódva szóváteszi, hogy a pályakezdők mentesítésére vonatkozó OM engedély az idén is késik. Dékán elmondja, hogy csak az idén végzős ösztöndíjasok mentesítésére jött meg az OM engedély. Dr. Fehér Ottó tanszékvezető egyetemi tanár felteszi a kérdést, hogy az egyetem költségvetésének csökkenése miért terheli a tanszékeket is. Dékán elmondja, hogy Fehér professzor a költségvetés elosztásánál itt volt a kari tanácsülésen, tájékoztatást kapott ugyanúgy, mint a többi kari tanács tagja a költségvetésről. Dr. Krajkó Gyula tanszékvezető egyetemi tanár kiegészíti a Dékán válaszát azzal, hogy a költségvetést az egyetemi tanács hagyta jóvá. -kimondja továbbá, hogy a központi felújításokra is szükség van. Több hozzászólás nem lévén Dékán elrendeli a nyilt szavazást. A Kari Tanács az 1979/80» tanév munkájáról készült beszámolót nyilt szavazással egyhangúlag elfogadta.- 6 -