József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1978-1979
1979. február 23., III. rendes ülés
\ -r . A'2, aajl cLU-UUJ^ JAVASLAT Dr. Esik Zoltán tanársegéd adjunktusi előléptetésére Dr. Ésik Zoltán 1951-ben született Szegeden* Érettsági vizsgát a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban tett 1969-ben. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyei) elért eredménye alapján felvételi vizsga nélkül került egyetemi felvételre* Az 1969/70-es tanévtől az 1973/7^-es tanévig volt Karunk matematikus hallgatója* A legtöbb félévben kitűnő vagy jeles tanulmányi eredményt ért el* Egyetemi tanulmányai befejezésétől, 197^-től a Számítástudományi Tanszék tanársegéde* Az egyetemi oktató-nevelő munkába már V* éves hallgató korában bekapcsolódott algebra és numerikus matematika gyakorlatok vezetésével* A későbbiekben, gyakorlatok vezetése mellett, előadásokat tartott /és jdbnleg is tart/ Rendszerprogramozásból és Programozásból programozó matematikus hallgatóknak. Rendszeresen vállalja a hallgatók diplomamunkájának ill. vizsgamunkájának irányítását* öt év óta évfolyamfelelőslcént is értékes nevelőmunkát végez* Tudományos kutatómunkáját már hallgató korában megkezdte. V. éves korában angol nyelven ismertette eredményeit a Szegeden Automaták algebrai elmélete elnevezéssel megrendezett nemzetközi konferencián* Az elmúlt évben a Lille-i konferencián ugyancsak tartott előadást* Eddig két dolgozata jelent meg angol nyelven, kettő pedig előkészületben van* Eldönthetőségi kérdések a fatranszformációk körében cimü egyetemi doktori értekezését 1978« októberében védte meg summa cum laude minősítéssel* A Számítástudományi Tanszék szemináriumain rendszeresentart előadásokat* 197^“ben Rényi Kató emlékdijban részesült*