József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1978-1979

1979. június 29., IV. rendes ülés

véljék, megbecsülését fokozzák. Ezzel kapcsolatban a Kar a szakbi­zottságok bevonásával felülvizsgálta a doktori szigorlat tárgyául választható szakterületek jegyzékét. A kisebb változtatásokat az egyes tudományágak differenciálódása vagy integrálódása indokolja. Megem­lítjük, hogy ez év május 9-én a Kar két oktatóját Dr. Maróti Pétert, a Biofizikai Tanszék adjunktusát és Dr. Szendrei Ágnest, az Algebra és Számelmélet Tanszék tanársegédét kitüntetéses doktorrá avatták* az avatáson Losonczi Pál a Magyar népköztársaság Elnöke személyesen jelent meg. A Kar egy docense szerezte meg a tudományok doktora fokozatot, 9-en pedig a tudományok kandidátusa fokozatot érték el. Dr. Lovász László tanszékvezető egyetemi tanárt ez évben a Magyar fudományos Akadémia levelező tagjává választották, ez év júniusában az Egyesült Államok­ban megkapta az ezévi Pólya-dijat is. Az egyéni tudományos előrehaladás elősegítése érdekében - a kari intézkedési tervnek megfelelően - a tanszékek ütemtervet készítettek a kutató félév biztosítására elsősorban azok számára, akik tudományos fokozat megszerzése előtt állnak. Megemlítem, hogy ebben az évben különösen sok tudományos rendezvény kerül megrendezésre Szegeden a nyár folyamán, mégpedig az V. nem­zetközi Protoplaszt Szimpózium, Félvezetőfizika Legújabb Eredményei c. Nyári Iskola, Véges Algebrák és Többértékü Logikák Nemzetközi Kollokvium, Differenciálegyenletek Kvalitatív Elmélete Nemzetközi Kollokvium, Biokémiai Találkozó, Lumineszcencia Nemzetközi Konferencia Mindezek megrendezésében a Kar tanszékei is részt vesznek. Egy ebek A tanév folyamán a Kar 7 docensi előléptetésre tett javaslatot és 10 adjunktusi előléptetés történt. 1979» március 21. alkalmából Dr. Szalay István docens "Kiváló munkáért és Dr. Sipiczki Mátyás adjunktus "Miniszteri dicséret" kitüntetésben részesültek. A Pedagógus Nap alkalmából pedig Dr. Simoncsics Pál do­cens, Dr. Juhász Miklós és Dr. Maráz Vilmos adjunktusok "Kiváló mun­káért", Dobos László mérnök, Zvara Jánosné előadó és Tranger Beláné technikus pedig "Miniszteri dicséret" kitüntetéseket kapták. Ebben az évben a Kar további három tanszékvezető egyetemi tanára részesült személyi fizetésben; igy a Kar személyi fizetésben része­sülő oktatóinak száma 4-re emelkedett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom