József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1978-1979

1979. június 29., IV. rendes ülés

A Számítástudómányi Tanszék helyzete A Természettudományi Kar 1978/79. évi munkaterve alapján, karunk dékánjától megbízást kaptunk a Számítás­tudományi Tanszék helyzetének megvizsgálására. A kijelölt bizottság tagjai dr. Pintér Lajos docens és dr. Seres László docens. A bizottság vezetésére a jelen beszámoló aláírója kapott megbízást. Munkánkat az illetékes matematikus-fizikus pártalap­­szervezettel együttműködve végeztük, a tanszékek megvizs­gálásánál szokásos szempontok alapján. Anyaggyűjtés cél­jából a tanszék oktatóinak nagyrészével beszélgettünk; a tanszék vezetőjétől pedig adatokat kértünk. A tanszéki vizsgálat előzményei közül meg kell említe­ni a Kar által 1974-*ben kiküldött bizottságnak A számítástu­dományi oktatás helyzete és problémái a József Attila Tudo­mányegyetem Természettudományi Karán cimü beszámolóját, amelyet a Kar Tanácsa is megtárgyalt és elfogadott. Ez a jelentés ugyan nem kifejezetten a Számítástudományi Tanszé­ket vizsgálta, de azzal szoros kapcsolatban volt. Ezért be­számolónkban nagyrészt az elmúlt öt év alatt bekövetkezett változásokra forditjuk figyelmünket. A tanszék rövid története A Számítástudományi Tanszék a Matematika Alapjai és Számítástechnika Tanszékből, annak átszervezésével jött lét­re 1971'. október 1-én. A tanszék vezetését Kalmár László egyetemi tanár látta el 1975. július 1-i hatályú nyugdíja­zásáig'. A tanszék létrehozásában és profiljának kialakítá­sában Kalmár László elévülhetetlen érdemeket szerzett. 1975. óta dr. Gécseg Ferenc egyetemi tanár vezeti a tanszéket-.

Next

/
Oldalképek
Tartalom