József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1978-1979
1979. február 23., III. rendes ülés
letve szakdolgozatot iró V. éves hallgatók irányításában és munkájuk segítésében. Szakmai felkészültsége igen jó, állandóan képezi magát, előadásaira, a gyakorlatokra gondosan felkészül. Előadásai világosak, korszerűek, jó előadó, a hallgatósággal a kontaktusa igen jó. Vizsgáztatásnál igényes és reális# Tudományos pályájának alakulását sajnálatos módon éppen a kezdeti időszakban 1968-tól 1976-ig négy alkalommal alkalmanként több mint féléves, egészségi okokból történő kiesés befolyásolta. Ennek ellenére 1971-től kezdve 7 tanulmánya jelent meg, illetve a Földtani Társulat ülésein vagy az MTA Szerves Geokémiai Munkabizottság előadóülésén három előadást tartott, A zavaró körülmények megszűntével tudományos téren is határozott fejlődést mutatott, a tanszéki kutatási feladatok végrehajtásában értékes munkásságot fejt ki elsősorban a szerves geokémiai kutatásokban, amelyek során jól értékesíti egyetemi tanulmányai során megszerzett kémiai ismereteit is. Kutatási területén önállóan dolgozik, módszeresen és invencióval. Egyetemi doktori szigorlatot summa cum laude eredménnyel 1978. julius 3-án tette le. Értekezésében előző évek kutatási eredményeit őrtákesitette. Elismerést érdemlő oktató és kutató tevékenysége mellett a tanszék működésével kapcsolatos rutinfeladatok ellátásában is tevékenyen résztvesz, a tanszék követelményeinek megfelelően változó feladatkörökben, igy a tanszék működésének egészéről is jó áttekintése van# Társadalmi munkában is tevékenyen közreműködik, régebben mint a tanszéki szakszervezeti csoport bizalmija, majd mint az Ady téri TTK-i tanszékek főbizalmija, illetve jelenleg a szakszervezet biológia-földrajzos alapszervezet vezetőségi tagja. Ideológiai ismereteit a Marxizmus-leniniz-