József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1976-1977

1977. február 18., III. rendes ülés

Az icei tanévben - félévkor - már az I* és II. éves hallgatók tettek I ugyanilyen formában vizsgát, melynek során - hely és időhiány, vala­mint a nagy létszámok miatt - 17 alkalommal kellett a beszámoló meg­­,« íráséira időt, helyiséget biztosítani. A megadott témakörökből általá­nosságban a hallgatók nagy része jól felkészült, ezért a beszámolók tapasztalatai pozitívnek minősíthetők. Ez a szervezeti intézkedés fel­tétlenül a tantárgy oktatásának, elsajátításának színvonalára és fo­kozott megbecsülésére kedvezően hat a jövőt illetően is. III. Az__°kte^tÓ3_s_zomély_i J;s_ tárgyi fel tételei A tantárgy oktatásának megszervezéséért, a belső és külső /hivatásos tisztek/ előadok felkéréséért, megbízásukért az oktatási rektorhelyet­tes a felelős. Az oktatás bevezetésekor egyetemi, illetve kari honvé­delmi felelősök kaptak megbízást a szervező munkák végrehajtásával kap­csolatos feladatok végzésére. A felmérések alapján rendszeresen meg­történt az előadók megbízása is. A művelődésügyi miniszter által 1968-ban kiadott utasításban foglalt irányelvek szerint "törekedni kell arra, hogy a felsőoktatási intéz­ményekben lehetőleg jól képzést, tartalékos tiszti rendfokozattal ren­delkező oktatók kapjanak megbízást a tantárgy oktatására". A tapaszta­latok alapján azonban szükségessé vált ennek felülvizsgálata elsősor­ban objektiv körülmények, másrészt személyi feltételek miatt is. Jelen­leg a belső és külső előadók aránya megfelelő, de további korrekció is indokoltnak látszik a képzés hatékonyságának emelése érdekében. Mind az egyetemi, mind pedig a külső előadók általában példamutatóan, lelkiis­meretesen és elismerésre méltóan látták el feladatukat. Akiképzéshez szükséges felszerelések, szemléltető eszközök beszerzé­séhez hathatós segítséget nyújt a megyei MHSZ szervezet, egyben gondos­kodik a lövészeti foglalkozások, bemutatók megszervezéséről, a feltéte­lek biztosításáról. Nagyon jelentős személyi segítséget is nyújt az MHSZ a korszerű oktatás érdekében. . Az állás^glalás^tartalmazza: hátráltatja a munkát és nehézséget jelent, O hogy megfelelő’ példány szánban nem állnak rendelkezésre jegyzetek, nincs lehetőség valamennyi harci eszköz bemutatására, valamint megfelelő lő­tér hiányában a pisztoly és géppisztoly lövészetet nem lehet megtartani. Az uj tantervvel egy időben rendelkezés jelent meg arról, hogy az okta­tás ^segítésére valamennyi téma- és tárgykörben részletes jegyzetet kell elkészíteni. A^jegyzetek kidolgoztatását, a szakoktatók felkészítésé­nek megszervezését az Oktatási Minisztérium a Honvédelmi Minisztérium­mal együttműködve biztosítja. A megjelenő jegyzetekre a Kar a jegyzet­igényét felterjesztette. IV. Javaslatok 1. Az uj tantervben biztosított lehetőségek alapján az egyes témakö­rökben /haditechnika-, lövészeti ismeretek, polgári védelem/ az eddiginél fokozottabban szemléletesebbe, élményszerübbé kell tenni a tantárgy oktatását, elsősorban gyakorlati bemutatókkal, helyszínig látogatásokkal, filmvetítéssel, stb. Kérjük az Egyetem állami vezeté­sének megfelelő intézkedését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom