József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1976-1977

1977. március 18., I. rendkívüli ülés

/Mg _ 2 -o Az uránérckutatásban végzett munkába, elismeréseként 1965-ben a Kiváló Dolgozó kitüntetésben, majd 1975-ben a Földtani Szol­gálat keretében végzett munkájáért a Földtani Kutatás Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült. I960 óta az MSZMP tagja. Kos, két gyermeke van, felesége a Magyar Állami Földtani Inté­zet Délalföldi Földtani Szolgálatánál dolgozik mint adattáros. Az Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékre múlt év végén került áthelyezéssel mint megbizott docens. Tudományos működési területe a magmás és metamorf kőzettan és geológia. Az uránbányászatban valamint a Déldunántúli Földtani Szolgálatban eltöltött 18 évi működése, melyet jelentős részben kutatócsoport vezetőként illetve szolgálat vezetőként töltött el széleskörű szakmai ismeretek megszerzésének lehetőségét biztcbsitották számára s hogy ezekkel a lehetőségekkel élt és képességeit közmegelégedésre értékesítette is, e téren kifej­tett munkásságáért adott kitüntetései is mutatják. Tevékeny­ségét a komplexitás jellemzi, mely átfogó geológiai szemléleten nyugszik. Tudományos eredményeit 15 dolgozatban közölte részben hazai részben külföldi folyóiratokban. Beosztásából következik, hogy munkássá­gának jelentős része nem volt közölhető, igy az uránbájiyászat­­nál eltöltött icfeje alatt 14 szigorúan titkos összefoglaló kutatási jelentést készített, a Földtani Szolgálat keretében kutatási jelentéseinek száma 35^továbbá számos szakvélemény. Tudását és eredményeit hazai és külföldi viszonylatban egyaránt nagyra értékelik, amit mutat széleskörű nemzetközi tevékenysé­ge is. így- az UNESCO és az IUGS közös Geológiai Korrelációs Prog­ramja keretében a "Varisztikus és prevarisztikus ese­mények korrelációja az Alpi-mediterrán hegységövben" c. téma hazai munkabizottságának vezetője;- ugyancsak a Nemzetközi Geológiai Korrelációs Program

Next

/
Oldalképek
Tartalom