József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1975-1976

1975. október 24., I. rendes ülés

szerezhessenek. Sajnos az egyetem és a más munkahelyek között mutatkozó bérfeszültségek következtében előfordul, hogy miután szakképzettségüket megszerezték, magasabb fizetésért az egyetemet elhagyják. A nem oktató besorolású dolgozók utánpótlása biztosítá­sának egyik módja pl. a laboráns tanulók alkalmazása, akik a szak­munkás bizonyítvány megszerzése utón az illető tanszéken maradnak. A nem oktatói és kutatói besorolású dolgozókkal kapcsolatban a fő probléma a jól képzett szakember gárda biztosítósa. Megemlítjük, hogy ebből a szempontból nem mondható szerencsésnek az ez évben végrehaj­tott új besorolásra vonatkozó rendelet, amely nem vette kellően ' figyelembe a korábban kialakult hagyományos munkaköri elnevezéseket, a ténylegesen végzett munka jellegét és az egyetemen adódó tevékeny­ség sokrétűségét, ami a segédszemélyzet körében igen rossz hangula­tot keltett. e./ A fiatalokkal kapcsolatos állami és párthatározatok végrehajtására egyetemi intézkedési terv készült, amelynek alapján történik az ezzel kapcsolatos feladatok megoldása. A fiatal oktatók a Karon kellő képviselethez jutottak. Szakmai fejlődésük szempont­jából igen jelentősek a tudományos diákkörök és a tudományos ösztön­díjas gyakornoki rendszer. Az újabban a Karra került fiatal oktatók jelentős része korábban ösztöndíjas gyakornok volt. A fiatalabb ok­tatók helyzete azonban még ma is elég nehéz, beérésük általában lassú. Ennek oka elsősorban az, hogy fizetésük viszonylag alacsony és lakáshelyzetük nehezen oldható meg. / Az egyetem csak igen korlá­tozott számú családos fiatal oktató számára tud ideiglenesen lakást biztosítani a diákotthonokban./ Fenti p-^ohl émók hátráltató szerepe különösen a családosoknál mutat­kozik, ha ugyanis a fiatal családos oktató lakáshoz kiván jutni, kénytelen energiáját - pénzszerzés céljából - egyéb feladatok válla­lására fordítani, vagy az egyetemtől megválni, s olyan helyen munkát vállalni ahol lakást is kap, vagy annak megszerzéséhez több segít­séget. A nődolgozókkal kapcsolatos állami- és párthatározatok végrehatása terén az előrehaladás viszonylag lassúbb. Az előléptetéseknél és kinevezéseknél az utóbbi időben a nők arónyszámának alakulására nagyobb figyelem fordittatott, melynek következtében arányuk a tanársegédi és adjunktusi kategóriákban nőtt. A vezető káderek tekin­tetében az arány ma még igen alacsony; az oktatók között egy tudomá­nyok doktora és négy kandidátus van; a tanszékvezetők között a nők száma egy. Várható, hpgy a jövőben ezen a szinten is arányváltozás következik be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom