József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1975-1976

1976. június 30., IV. rendes ülés

JÓZSEF ATTILA TUDOMÁNYEGYETEM BOLYAI INTÉZETE 197&»junius 1% INSTITUTUM BOLYAIANUM UNIVERSITATIS 6720 SZEGED (Hungária), Aradi vértanúk tere 1 O Tisztelt Kari ianucs I a átuvolóuősügyi Kíiaslóny 1976» évi 9*ssámában ööújwlent, «a ,atí«br& és Szóneloélet Tanszékre meg­­hiráetett tanársegéd állás betöltésére vonatkozóan a következőkben teszek javaslatot» Pályázatot nyújtott oe L>r. Szabó László oki* mo tematikus. Karunk volt hallgatója» majd osatönuij as gyakornoka» jelenleg sze cssiroi lakos» Javasoloa» hogy Karunk i>r* Szabó László pályázatét fogadja el» Dr» Szabó László 1949-ben született pedagógus avulóktól» ügyetejünknek 19o7-tól 1972-ig matematikus hallgatója volti tanulmányait végig jeles eredménnyel folytatta» Lat követően két évig egyeteoünk algebra és Számelmélet iünszékón iestöndljas gyakornokként dolgozott» májé e ssokasáról Balassa János Kórház számítástechnikai osztályára került» ahol jelenleg is működik» Közben 19 7>» február 19-én Tudomány­egyetemünkön egyetemi uoktorl elmet szerzett» hr» Szabó László isstónáljes gyakornoki tevé­kenysége igen sikeres volt» Három dolgozatot irt» melyek közül az egyikben H.P« ivíoore amerikai matemati­kus egy problémáját oldotta meg» óig egy másik cikké­ben ó» óezek cseh és L» Bregyihin orosz matematikussal egyidejűleg» tőlük függetlenül megoldott egy universalis algebrai un» konkrét reprezentációs problémát» Jelenleg közvetlen gyakorlati problémákkal foglalkozik» de as alapkutatásokkal sem hagyott feli Szekssáruról beküldött pályamunkája a Lzegeui ^ksaémiai Bizottság pályádjában részesült»

Next

/
Oldalképek
Tartalom