József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1975-1976

1976. június 30., IV. rendes ülés

. VfA-lo­ben az egységes százalék megállapítását. A megítélés alap­ja a tanszékvezető véleménye arra vonatkozóan, hogy az é­­rlntettek munkaidejük jelentős részében a tanszéket jellem­ző ártalom hatása alatt állanak-e. 4-. A szakdidaktikusok veszélyességi pótlékának meg­áll apitása a 3.-ik pontban kifejtettek alapján történjék. 5. A tanszékvezetők pótlékával kapcsolatban a vélemé­nyek megoszlanak. A bizottság itt fontosnak tortja az egyé­ni elbírálást és nem lényegtelen a tanszékvezetőnek e kér­désben elfoglalt álláspontja sem. A bizottság javasolja, hogy a vesz lyességi pótlékban részesülő tanszékeik vezetői nyilatkozzanak, hogy a szervezési, irányítási és egyéb el­foglaltságuk mellett a veszélyességi pótlék megítéléséhez szükséges és az ide vonatkozó rendelet által előirt köve­telményeknek milyen mértékben tudnak eleget tenni. 6. Az egyes tanszékek tárgyalásánál már jeleztük azt az anomáliát, hogy egyazon laboratóriumban, ugyanolyan mun­kát végzők nem azonos százalékos pótlékban részesülnek. Ja­vasoljuk ezek korrigálását. 7. Törekedni kell továbbra is a balesetvédelmi beren­dezések jó karbantartására, illetőleg azok szükségszerinti folyamatos kialakítására /pl- Növényélettani és Biofizikai tanszékeknél elszívó berendezés, ujszegedi biológiai tan­széki épületben a láboratóriumok Reluxa függönnyel va-ó fokozatos ellátása, stb./. 8. Javasoljuk, hogy mindazokon a tanszékeken, ahol ezideig. rendszeres orvosi vizsgálaton nem vettek részt, a tanszékvezető fokozott gondot forditson arra, hogy a ren­deletben előírtaknak megfelelően a veszélyeztetett munka­körben dolgozók rendszeres orvosi ellenőrző vizsgálaton megjelenjenek. 9. Adminisztrativ munkakörben a bizottság nem javasol veszélyességi /fertőzési/ pótlékot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom