József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1975-1976

1976. június 30., IV. rendes ülés

A Karon folyó tudományos munka szempontjából jelentős az, hogy a tudományos rektorhelyectes vezetésével az elmúlt tanév­ben megalakult az Egyetem Tudományos Bizottsága, amelytől szá­mos kérdésben elvi irányítást várunk; a Bizottságoan a Kart két tanszékvezetője képviseli. Megemlít ji' : még, hogy az egyes tanszékeken időnként íel­­merulő jelentősebb - a tanszéki költségvetés lehetőségét meg­haladó igények kielégítésére az eddigiek során ad hoc módon került sor, ami nem tette lehetővé azt, hogy az igények össze­hasonlításra kerüljenek. Egyetemünk gazdasági főigazgatójával egyetértésben a továbbiakban a lelmerülő igények rangsorolva kerülnek kielegitesre, amennyiben az év során kielégítésükre fordítható anyagi eszközök szabadulnak fel. Kádermunka. Ezen a téren is igen sok feladatot jelentett az elmúlt esztendő. Egyrészt elkészültek az elmúlt tervidőszak­ról a beszámolók, és elkészültek az elkövetkező öt evre vonat­kozó tanszéki, valamint kax-i kádex'utainpótlási, kaüerképzési és továbbképzési tervek, az utóbbi munkával kapcsolatban megtörtént a docensek es egyetemi tanárok minősítésé is. A beszámoló alap­ján megállapítható, hogy az elmúló időszakban a Karon aloalaban 1 D eredményes munka folyt; a létszámfejlesztési tervek azonban nem teljesen valósultak meg. a terveket megielelőnek lehet minősí­teni; altalaban reálisán, mértéktartóan foglalják össze az igé­nyeket, elvárasokat. Annak következtében azonban, hogy a Kar az elkövetkező években jelentősebb személyi xejlesztésre nem szamithat, a tervek létszámigényéi csak elképzeléseknek tekint­hetők. Amennyiben a Kar újabb állasokhoz jut, úgy az elkészült tervek alapjan, újabb megfontolt kiválogatás alapjan kerülhet sor egyes igények kielégítésére. Alapelvként szolgál az az el­fogadott álláspont, hogy oktatói személyi fejlesztés elsősorban ott történik, ahol azt az oktatási feladatok feltétlenül igény­lik; uj állasokat a jelenlegi bérkeretből nem létesítünk. A ka.dei‘uoánpótlas bxztosifásánál továbbra is nagy nehézsé­get okoz az, hogy a fizetések egyes kategóriákban, különösen a fiatalabb oktatók esetén alacsonyabbak, dint más s>zakteruleueken, és a lakásproblémák megoldása terén sem sikerült eddig lénye­gesebben előbbre lépni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom