József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1975-1976

1976. június 30., IV. rendes ülés

megállapodás jött létre az K'gyetem, a KÖJÁL és a kivitelező vállalat; között, amelynek aiapjan várható, hogy a megfelelő átalakítási munkák a nyár folyamán elkészülnek. Tudományos munka. A tanév elején elkészültek a tanszéki és a kari tudományos beszámolók az elmúlt három éves tervidő— szakról, valamint elkészültek az 1976-80. évekre vonatkozó közép távú kutatási tervek. Mind a kari beszámoló, mind pedig a kari működési terv egy-egy kari tanácsülésen került megvitatásra. A beszámolók alapjan megállapítható, hogy a karon Jelentős, ered­ményes tudományos kutató munka folyt. A témák koncentráltsága terén előrelépés tapasztalható, tízámos tanszék vállalt külső szerződéses megbizas alapján kutatásokat, továbbá számos olyan téma kutatása folyt, amelyek országos célprogramhoz, ill. tárcaszintű kutatási főirányhoz kapcsolódnak. Az elkészült tervek általában átgondoltak, reálisak, és meg­állapítható belőlük, hogy a kar tudományos tevékenységében is egyre inkább érvényesül az a tendencia, hogy a kutatások orszá­gos Jelentőségű kérdésekre irányulnák. Meg keli azonban említeni, hogy a tervek személyi és anyagi fejlesztésre vonatkozó részeinek az elkövetkező egy-két éven belül eseuekes teljes realizálására sajnos az időközben bekövet­kezett megszorító változások következtében számítani nem lehet, kppen ezért az elkövetkező években a tudományos tervek megvalósi­­tása fokozott átgondoltságot és erői'eszitésekot követel. A Kar tudományos tevékenységének elismerését Jelentette az, hogy a Kar két egyetemi tanarat a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjava, egyet pedig a Magyar Tudományos Akadémia levele­ző tágjává választottak. A Kar Tanszékeinek nemzetközi kapcsolatai tovább szélesed­tek; ezzel kapcsolatban megemlítjük, hogy ebben a tanévben tízege­­oen kerültek megrendezésre egyes biológiai es biofizikai KGSt témák koordinációs bizottságainak ülései, a Biofizikai es a Növénytani tanszékek közreműködésével, kz ev nyáran tízegeden ke­rül megrendezésre a célcsoportok klmelote Kollokvium és a Nemzet­közi Lumineszcencia Konferencia, amelynek megrendezésében az Algebra és tízamelméleti Tanszék, ill. a Kísérleti fizikai Tanszék fontos szerepet játszik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom