József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1975-1976
1976. március 19., III. rendes ülés
<öx. naeHeklei^ ü Véleményes .javaslat Dr. Benedict Mihály adjunktusi pályázatáról Egyetemünk által az Elméleti Fizikai Tanszékre meghirdetett adjunktusi álláshelyek egyikére dr. Benedict Mihály tanársegéd nyújtott be pályázatot. Pályázó 1948. január 2-án Budapesten született, értelmiségi szülőktől. Általános és középiskoláit Kecskeméten végezte, ahol 1966-ban érettségizett. Egyetemi tanulmányait karunkon, fizikus szakon végezte, egy évig Népköztársasági ösztöndijas volt. Oklevelének 1971-ben való megszerzése óta végez oktatómunkát tanszékünkön. Oktatómunkáját nagy hozzáértéssel, lelkesedéssel és igényesen látja el. Időközben nagy jártasságot szerzett a tanszék által ellátott előadásokhoz tartozó gyakorlatok vezetésében. Előadások tartására alkalmas, amit többek között az is bizonyit, hogy ez évben speciális kollégiumot hirdetett és lát el. Tudományos muriét hallgató korában a Kísérleti Pizikai Tanszé ken kezdett végezni. Lézeres vizsgálataival az Országos Tudományos Diákköri Konferencián dijat nyert. A tanszékre kerülése után a folytonos csoportoknak az atomok spektrumában való szerepével foglalkozott, amely témakörből 1973-ban egyetemi doktori cimet szerzett. E munkáját publikációban tette közzé. Később érdeklődése a szilárdtestfizika felé fordult. E témakörből egy dolgozata - társszerzőkkel - megjelenőben van. Tudományos munkájában szorgalmas és invenciózus. Angol és orosz nyelvből állami nyelvvizsgája van, németül beszél. Szerteágazó társadalmi tevékenységet fejt ki. Mint hallgató, a kari KISZ YB-ben dolgozott évekig. Azóta is résztvesz a KISZ- munkában mint alapszervezeti vezetőségi tag. Az elmúlt évben a tanszék szakszervezeti bizalmija lett. Vezeti a fizikai dolgozók gyermekeinek előkészitő tanfolyamait, mint annak kari titkára. Pályázó nős, egy gyermeke van. Fentiek alapján, és miután az adjunktusi álláshely betöltéséhez előirt minden feltételnek eleget tesz, pályázót adjunktusi állás betöltésére alkalmasnak tartom, és pályázatának elfogadását javasolom. Szeged, 1976. március 5# / Dr, Gilde Ferenc / tanszékvezető docens