József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1975-1976
1976. január 23., II. rendes ülés
^/u^rlatw0^eÍLe^/ Véleményea javallat Vaa lore tanársegédi pályázatáról A JATE áltál meghirdetett és az Elméleti Fizikai Tanszéken betöltendő tanársegédi álláshelyre Vas Imre nyújtott be pályázatot. Pályázó 1952, május 5-én Szentesen született egészségügyi dolgozók gyermekeként. Általános és középiskolai tanulmányokat szülővárosában folytatott. Jeles érettségi és sikeres felvételi vizsgával 1970-ben karunk fizikus szakára nyert felvételt. Fizikus oklevelet 1975-ben szerzett. Egyetemi tanulmányait mindvégig jeles eredménnyel végezte. Tudományos munkát a Biofizikai Tanszéken kezdett végezni. V. éves korában az OTDK-n munkájával helyi I. dijat szerzett. Társadalmi munkát mint KISZ-tag végzett és végez. Oklevelének megszerzése éta a tanszéken rövid időtartamú szerződése keretében oktató munkát végez» mint gyakorlatvezető. Az eltelt félév alatt szorgalmáról és pontosságáról lőhetett meggyőződni. Folytatja a hallgató korában megkezdett tudományos munkáját» amely egy doktori disszertáció lehetséges alapjaként szolgál, várhatóan 1977-ben megszerzi a doktori elmet. Félintenzlv angol nyelvtanfolyamon vesz részt. Bős, felesége egyetemi hallgató. Szerény, szimpatikus egyéniség. A hallgató korában végzett és a rövid ideig tartó oktató munkája arra engednek következtetni, hogy tanársegédi munkakör betöltésére alkalmas. Fentiek alapján javasolom, hogy Vas issre tanársegédi pályázata elfogadtassák, és három éves időtartamra tanársegédi feladatok ellátásával megbizattasaék. Szeged, 1976. január 21. / Dr# Gilde Ferenc / {, ' J# ; " v tanszékvezető docens