József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1974-1975

1975. február 14., II. rendes ülés

fudmUJct (lULOUJ üili 4. Dr. Novak Mihálvné egrvetemi tanársegéd adjunktusi pályázatának véleményezése Dr. Novak tóihályné, Hajdú Éva f. évi január 6-án benyújtotta pályázatát a JATE Természettudományi Kara Radiokémiái Tanszékén meghirdetett adjunktusi állásra. Hevezett 1946-ban, Szegeden született. Iskolai tanulmányait Szegeden végezte; 1964-ben a Ságvárl Endre Gyakorló Gimnáziumban jeles eredménnyel tett érettségi vizsgát. Ugyanebben az évben felvételt nyert a József Attila Tudományegyetemre, ahol 1969- ben szerzett vegyész diplomát, jeles eredménnyel. 1969 és 1970 októbere között ösztöndíjas gyakornok­ként dolgozott a Radiokémiái Tanszéken, majd ezt követően kinevezték egyetemi tanársegédnek. Jelen­leg is ebben a beosztásban dolgozik. * Dr. Novákné, Hajdú Éva 1970 óta vesz részt a Radio­kémiái Tanszék oktatási munkájában, elsődlegesen mint laboratóriumi gyakorlatvezető, ezenkívül a radiokémia tárgy előadóját is helyettesitette több Ízben, és a több-kevesebb rendszerességgel évente megtartott izotóp tanfolyamokon is előadott. Eddigi kutatási munkája a eiklo-alkil-jodidok és a izotóppal jelzett kálium-jodid között leját­szódó izotóp cserereakció kinetikájának a vizsgála­tára irányult. Ebből a témakörből irta meg egyetemi

Next

/
Oldalképek
Tartalom