József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1974-1975

1975. május 23., III. rendes ülés

JÓZSEF ATTILA TUDOMÁNYEGYETEM BOLYAI INTÉZETE INST]---’------'-------- - .T»Tn^nmT1T,r SZEGED (Hungária); AraHi vértamik tere. 1. 1975.május 16. T. Természettudományi Kari Tanács ! Karunk dékánjának felkérése alapján a következők­ben terjesztjük elő javaslatunkat a Kar Geometriai Tanszékén megüresedett docensi állás betöltésével kap­csolatban. Az állás a Müv. Közlöny f. évi április 2-i számá­ban került meghirdetésre. A határidőig egy pályázat érkezett: benyújtója Dr. Lovász László, az ELTE Geometriai Tanszéke tudományos munkatársa, a matematikai tudományok kandidátusa. Az ELTE nappali matematikus szakán végzett 1971-ben. Ekkor kapta meg a doktori cimet is, miután már 1970-ben megvédte "Gráfok faktorizációs problémái" c. kandidátusi közben vendégtanárként az 1972/73-as tanévet US^-beli és kanadai egyetemeken töltötte, ahol gráfelméletet adott elő. 1974-ben az NDK-ban tartott előadássorozatot 3 hétig, majd ismét az USA-ban töltött egy hónapot vendégprofesszor-Kongresszuson, ahol két előadást tartott. Bzenkivül még több nemzetközi konferencián vett részt előadásokkal, ngolul és németül beszél, oroszul és franciául olvas. • Pő kutatási területe a gráfelmélet és kombinatorika. Ezenkiviil több dolgozata foglalkozik elemi geometriával, siktopológiával, univerzális algebrával, számelmélettel és logikával. A pályázathoz mellékelt publikációjegyzék 59, részben társszerzőkkel irt cikket sorol fel, továbbá egy Kombinatorika c. a Tankönyvkiadónál 1970-ben megjelent általános- és középiskolai szakköri füzetet és egy az Akadémiai Kiadónál megjelenés alatt álló, angol nyelvű kombinatorikai probléma- és gyakorlat-gyűjteményt. Negyedéves hallgató kora óta tartott gyakorlatokat az ELTE Geometria tanszékén, ezenkivül különböző speciális Lovász László Budapesten, 1948-ban született. ként és eközben résztvett Vancouverben a Nemzetközi Mat^iudii k szsz

Next

/
Oldalképek
Tartalom