József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar tanácsülései, 1973-1974, Szeged

1974. március 13., I. rendkívüli ülés

o Kutatási tématerülete az elektródfolyamatok kinetikai saját­ságainak vizsgálata. Munkájához nagy segítséget jelentett 1965-ben az Egyesült Államokban tett egy éves tanulmányútja. E témakörben kifejtett kutató munkája eredményeiről eddig 19 dolgozatban és 2 kongresszusi előadásban számolt be. Ugyancsak e tématerületen elért eredményeiből készítette kandidátusi ér­tekezését, amelyet 1972-ben nyújtott be és 1973. februárjában sikeresen védett meg. Angol és orosz nyelvből középfokú nyelv­vizsgával rendelkezik. I967. óta MSZMP-tag. A Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem két éves Filozófiai Szakosító Tagozatát elvégezte. Társadalmi munkát több év óta végez különböző megbízatásokon keresztül, legutóbbi idő­ben az Eötvös Lóránd Kollégium igazgatói teendőit látta el. Magatartására a szerénység, de határozott fellépés és vélemény­nyilvánítás jellemző, munkatársaival és hallgatókkal jó kapcso­latot tud kialakítani. Elmúlt évben a Kar Oktatói Közgyűlése a Kari Tanács tagjai so­réba választotta. Jelenleg egy éves tanulmányúton van Kanadában. A bizottság Dr. Novák Mihály docensi állásra benyújtott pályá­zatát egyértelműen elfogadásra ajánlja oktató-nevelő, politikai és tudományos munka területén kifejtett tevékenysége alapján. Az Általános és Fizikai Kémiai Tanszéken betöltendő docensi állásra Dr. Seres László adjunktus nyújtott be pályázatot. Dr. Seres László Mindszenten 1939. január lo-én született. Egyetemi tanulmányait KarunI vegyész szakón fejezte be 1962-ben kitűnő eredménnyel. Tanulmányainak befejezése óta az Általános és Fizikai Kémiai Tanszéken dolgozik, 1967-től adjunktusi be­osztásban. Dr. Novák Mihályhoz hasonlóan szintén olyan oktató, aki mind a politikai és társadalmi, mind az oktató-nevelő munka, mind pedig a kutató munka területén kiemelkedő teljesítményt tud felmutatni. Oktató munkát elsősorban a vegyész- és tanár­jelölt hallgatók laboratóriumi gyakorlati vezetése, valamint a gyakorlatokhoz kapcsolódó elméleti ismeretek előadása révén fej­tett ki.- 5 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom