József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar tanácsülései, 1969-1970, Szeged

1970. február 13., II. rendes ülés

2. számú melléklet a II. Tisztelt Kari Tanács! Á Művelődésügyi Közlöny 1969. december 1-i számában az Általános és Fizikai Kémiai Tanszékre meghirdetett adjunktusi állásra dr. Szirovicza Lajos tanársegéd által benyújtott pályázatával kapcso­latos javaslatomat az alábbiakban terjesztem elő. Megállapítom, hogy a pályázat benyújtása az előirt határidőig meg­történt és a szükséges mellékletekkel felszerelve érkezett be. Szirovicza Lajos egyetemi tanulmányait Karunk vegyész szakán vé­gezte, 1962-ben szerezte meg okleveles vegyészi diplomáját. Egye­temi tanulmányainak befejezése után gyakornokként került az Álta­lános és Fizikai Kémiai Tanszékhez, majd 1965-ban tanársegédi ki­nevezést nyert. A Tanszék oktató nevelő tevékenységében elősorban a laboratóriumi gyakorlatok és szemináriumok vezetése révén vesz részt. Vegyész, gyógyszerész és tanárjelölt hallgatók általános kémiai, valamint fizikai kémiai laboratóriumi gyakorlatainak vezetésében működött és működik közre. Oktatási feladatait jól felkészülten látja el, hallgatókkal lelkiismeretesen foglalkozik. Oktató munkája észre­vehető fejlődésen ment keresztül az elmúlt hét évben nemcsak szak­mai, hanem metodikai szempontból is. A tudományos munkába már hallgató korában bekapcsolódott, a Tan­széken folyó spektroszkópiai kutatásokban vett részt, ebből a tárgykörből készítette el diplomamunkáját is, amelyet további kí­sérletekkel kiegészítve doktori értekezésként is benyújtott 1965- ban. Négy év óta a gázfázisú reakciók kinetikai vizsgálatával fog­lalkozik. Munkáját pontosságé,kitartó szorgalom és megbizhatósá^ jellemzi. Kísérletező készsége jó, a kísérleti eredmények önálló értékelése tekintetében mutatkozott nehézség eleinte nála, első­sorban amiatt, ho^y a szakirodalom tanulmányozását nem kielégítő nyelvtudása folytan nem tudta kellő mértékben elvégezni. Ezen a területen is komoly fejlődés tapasztalható nála. Angol nyelvből I960—ban középfokú nyelvvizsgát tett. Oktató és kutató munkája mellett részt vállal a társadalmi munká­ból is. A Tanszéken az üvegtechnikai műhely munkáját irányítja, továbbá a beszerzési feladatok lebonyolításában is résztvesz. Több éven keresztül mint kollégiumi patronáló tanár a kollégiumokban folyó nevelőmunkában is résztvett. Jelenleg az egyetem dolgozói számára "időszerű politikai és gazdasági kérdések" c. szeminárium vezetését látja el szakszervezet szervezésében. A fentieket összegezne dr. Szirovicza Lajos mind az oktató-nevelő, mind a kutató-munka és társadalmi tevékenysége területén végzett munkája alapjául megfelel azoknak a követelményeknek, amelyek az egyetemi adjunktusi kinevezéshez megkivántatnak. Ennek alapján ja­vasolom pályázatát elfogadásra. Szeged, 1970« január 14. Dr. Márta Ferenc s.k. tanszékvezető egyetemi tanár A mánólat hiteles: Dorogi Györgyné s.k. irodavezető

Next

/
Oldalképek
Tartalom